Miért pesszimisták a magyarok, és miért nem mosolyognak?

szerintem pont fordítva van.

pl a munkahelyen senki se gazdag de egész nap nevetünk és jó a kedvünk (nem piálunk) fizikai munkát végzünk nehéz és koszos mégis jól érzem magam

sokszor úgy érzem hogy szívesen merednék túlórázni 12 óra munka után is.

Fura íratlan szabályok vannak.

Általános majd közép suli, majd egy "egyetem" büfé szak, de már közben gyerek, és társai.

Ha ettől eltérsz, akkor már gonosz és beteg vagy főleg ha nőnek születtél.

Gyerekkorban természetes a nevetés, a mosoly a jókedv, aztán az emberek 99%-ban ez kihal.

Én (bár nem irigylésre méltó az életem) napi szinten mosolygok, és nevetek és mindenhez pozitívan állok, még akkor is ha esetleg másnap hajléktalan leszek /volt rá példa/

Magyarországon ez a szokás.

Ha van egy vicced, vagy felnőtt létedre beülsz egy játszótéri hintába, vagy van plüss állatkád, akkor beteg ember vagy.

A mosoly, a jókedv nem pénz kérdése.

Van aki képes rá van aki nem.

Ez kb. olyan mint a nyelvérzék, és a társai.

Csak itt nagyon kevés a százalék arány.

"Egyszer elkezdtem halkan nevetni a buszon, mert valami vicceset láttam mindenki bolondnak nézett"

És akkor mi van?

Mások irányítják az érzéseid?

Ha boldog akarsz lenni, akkor legyél az!!!

Ez a közmorál, egyfajta szokás, aminek sokan igyekeznek megfelelni. A magyar pesszimizmus legendás, de idesorolnám a vele kéz a kézben járó kistestvérét is, a kishitűséget, ami legalább annyira káros.

Szülői/társadalmi minta, ebben szocializálódunk, ezt tekintjük normának. Aztán meglepődünk, hogy máshol nem az.