Rosszul érzem magam és rossz embernek, vajon mi lenne a megoldás a nyugtalanságomra?

Nem dehogy. Értem mire gondoltál, de nem ülök folyton a gépe előtt, most keveredtem csak ide újra.

Lehet benne igazság, bár azért nem feltétlenül. Igyekszem szerény lenni ha tudok, csak nehezen viselem ha nagypofájúak akarnak perifériára tenni mert nem harsogom folyton hogy én is ki tudom nyitni a szám ha kell. Sokan azt gondolják hogy egy pápaszemes kis muja, eltaposható senki vagyok. A suliban is ez volt, ezért verekedtem, mert nem hagytak érvényesülni a kezdetektől. És ahogy látom ez megmaradt manapság is.

Egyébként csupán csak büszke vagyok rá hogy kreatív vagyok, nyitott és széles látókörű sok dologra. Az emberi prmitívség, ami megfagyasztja a melegséget a szívemben, amikor jön nekem a nagy agytröszt hogy ő tegnap látta ezt a pasit meg azt a csajt a tv-ben és hogy ők mennyire tökéletesek, mi meg csak prolik vagyunk, meg milyen tehetségesek az Xfaktor-os srácok mert hogy nincs is jobb zene annál amit ők produkálnak. Amikor kipakolja az ostoba a francia zászlós profilképét asztán meg szapulja a rohadt franciákat. A képmutatás, ami megzavar, az ostobaság, az hogy valaki folyton pofázik és soha nem tud egy fél órát csendben lenni hogy ne mondjon valami nagy ökörséget, meg hogy neki nem jut más mint ezek a kispolgári szórakozások. Ezek húzzák fel az agyam, az emberek akik miatt kifordul minden mert ezt igénylik. Az igénytelenek miatt mi is rákényszerülünk hogy a mocskot kelljen zabáljuk és ha volt is más opció, akkor azt is eltörlik mert a szabó jóskát nem szórakoztatta eléggé, meg sznobnak tartotta. Arról beszélek hogy elvékonyodk az a réteg amely képes gondolkodni és a nagy agymosostt töeg szépen lassan megpróbál a maga formájára torzítani, mert látják hogy más vagy és ezzel veszélyt jelenthetsz rájuk. Hogy is lehetne nyugodtan élni ha folyton darázsfészekben kell légy, mert kevés a lehetőséged.

Uhh, ez jól esett. :)

Igen igazad van, de nekem elsősorban barátok kellenének. Ne hidd hogy nem próbáltam, de sajnos nehéz találni olyat akiben megbízhatsz, ő is megbízik benned. Ráadásul ott a távolság is néha. Vágyom olyan barátokra akik néha felhívnak hogy hé mi van veled, összejöhetnénk egy teára vagy kávéra nálam vagy nálad. Dumálgatni kicsit, meghallgatni egymást. Vagy Skype-ozhatnánk néha, már rég beszéltünk, érdekel mi van veled. Ilyen már régen nincs. Sajnos. Valami nagyon elromlott. De nem csodálkozok rajta, hiszen az elmúlt 10 évem vagy munkával telt, vagy munkakereséssel ha nem akkor meg emésztettem magam azért hogy nincs elég pénz. Most ugye nincs gond az anyagiakkal, de mindhiába ha ezt nincs kivel megosztan, élményszinten.

A hazaköltözést most is megtehetnénk, de még nem mostanra tervezzük, még 2 év és hazamegyünk. Ennyi kell a tervekhez, hogy simán menjen a házvásásrlás egy élhető házban, élhető helyen. Ezt jobban meg kell tervezni.