Hogyan öljem meg a gyereket, hogy férfi lehessek?
Figyelt kérdés
Sziasztok, 19 éves srác vagyok. Most fogom szeptemberben kezdeni a főiskolát egy elég komoly szakon. Viszont van egy olyan érzésem, hogy "testileg" és lelkileg még nem állok rá készen. Határozott vagyok a céljaimban és akik ismernek már egy ideje azok tudják, de én még nagyon gyereknek érzem magam. 3 éve edzek, kisebb-nagyobb kihagyásokkal szóval annyira nincs eredménye és alacsony is vagyok, 180 centi. Annyira, jó hogy még sem én tűnök a legkisebbnek az emberek között. De a személyiségemmel nagyobb a baj. Nem sok barátom van, ami nem zavar, viszont már betegesen próbálkozok komolynak tűnni, de nyilván ez vagy nem tetszik a körülöttem lévőknek mert vagy nem illik hozzám, vagy mert ők nem szeretik a komoly dolgokat. Itt lenne az ideje változni, nem fent akadni a gyerekes dolgokon, komolynak lenni. De hogyan??2015. szept. 3. 16:48
1/18 anonim válasza:
Felelősségteljes viselkedésen és komoly, határozott jövőképpel.
2/18 anonim válasza:
"Vigyázz, ne öld meg a régi embert magadban, amíg az új nem elég erős" Nem tudom, már ki mondta, de jónak tartom. Ajánlanék egy könyvet,szerintem sokat segítene neked:
könyvtárból is hozzájutsz, és segítő
3/18 anonim válasza:
ne idegeskedj emiatt. majd az ido megoli a benned lako gyereket. szoval nehány ev, es ferfi leszel.
5/18 anonim válasza:
#4 hát nem tudtad, hogy az már alacsony? 😆
Én 170 vagyok, apám 160, anyám 156 😇
6/18 anonim válasza:
Keress egy MILF-et,és qhúrasd ki magadból!
7/18 anonim válasza:
Elég brutális megfogalmazás ez. Nem hinném, hogy az erőszak - akár önmagunkkal szemben is jó út. Ha megteheted menj el egy pszichológushoz, aki segít felnőni. Ha nem, akkor is nagyon fiatal vagy még, élvezd az életet és ne légy ennyire szigorú magadhoz.
8/18 anonim válasza:
Csak "gyilkosssaggal" lehet atmenni a gyerekkor es az erettseg kapujan? Talan van valami bekesebb modszer is. Es mi lesz az emlekeiddel?
9/18 anonim válasza:
"Hogyan öljem meg a gyereket, hogy férfi lehessek?" - ha megölöd, maximum felnőtt lehetsz, de férfi nem, mert az nem ettől függ. Ha rám hallgatsz, inkább csinálsz egy kis kuckót magadban annak a gyereknek és néha kiengeded játszani egy kicsit. Nincs szomorúbb annál a felnőttnél, aki már megölte a magában élő gyereket.
10/18 anonim válasza:
Csak az benned a gyerekes, hogy ilyen hülyeségeken gondolkodsz. Azt magyarázd már el nekem, hogy mi köze van annak a testmagasságodhoz, és az edzésedhez, hogy gyerekes vagy-e vagy sem? :D Ha valaki 160 cm, akkor az már nem is lehet felnőtt ember?
Inkább tanuljál, qúrd a lányokat, bulizz, élvezd az életet, amíg fiatal vagy, ne akarj túl hamar szürke komoly ember lenni. Ámen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!