Vannak olyanok, akik a tudományba is meg az ezotériába is hisznek?
Én abban hiszek,hogy a tudomány MÉG nem tud mindenre magyarázatot adni. Ettől az a jelenség létezhet, csak a működését nem értjük egyelőre. Valahol azt olvastam, hogy a középkorban a mágnesességet is varázslatnak hitték.
De a kérdésedre válaszolva: a tudományban hiszek, ettől azonban még nem állítom hogy nincsenek megmagyarázhatatlan jelenségek.
Az ezotéria és a tudomány nem zárja ki egymást, sőt, a tudomány kiegészíti az ezotériát, és az ezotéria kiegészíti a tudományt. Amire a tudomány nem tud (vagy nem akar) választ adni, arra az ezotéria megadja a választ. Mert az ezotériában nincs hazugság és mellébeszélés, de a tudomány egyes területien igen! Ugyanis a tudomány a globális magánpénzhatalom kezében van, katonai titkok vannak mögötte, és csak azt a tudományos információt enged ki a közvéleményhez, amelyet ő megenged. Ugyanis rengeteg tudományos információ az ezotéria kategóriájába tartozik, amit a globális magánpénzhatalom titkosan és magának akarja megtartani, ezért a saját médiáján keresztül megpróbálja az ezotériát gúny tárgyává tenni, és ledegradálni (lealacsonyítani, leminősíteni, lenézni).
Ez részben sikerült is, íme a kérdező is igyekszik gúnyosan nevetni rajta, de ha jobban és többet tanulmányozná az ezotéria témakörét, rájönne, micsoda érdekes titkok birtokába juthat. Az, hogy az ezotériában találhatók hülyeségek, nem véletlen, hiszen vannak jóindulatú jelöletek, akik valóban hülyeségeket beszélnek, és vannak direkt lejárató ezós oldalak, ahol direkt hülyeségeket beszélnek csak azért, hogy aki oda látogat, elmondhassa: íme egy ezós oldal, ahol már megint marhaságokkal traktálják a jónépet.
Nehéz kiszűrni ezeket, de aki veszi a fáradtságot, és megkeresi a hiteles embereket, akik az ezotériával foglalkoznak, akkor egy érdekes, gyönyörű világba tekinthetnek be, ami a tudomány eddig megismert vonalával megegyezik, de attól többet is ad - spirituálisan.
Én.
Ugyanis egy szív meg egy tüdő nélkülözhetetlen az élethez, viszont minek a hatására élünk? Mert van bennünk egy lélek.
Egy informatikus ismerősöm is hisz ezekben. Pedig a munkája ezt pont kizárná. Vannak akik a tudatukkal tudják meggyógyítani magukat. Meg azok a papok akik lelassítják a szívverésük, és elássák őket, majd 1-2 nap múlva ki, és életben maradnak.
Az űrlényekben is hiszek, viszont azt tudom, hogy eddig minden ilyen UFO észlelés valami ember által készített gép volt.
5-ös!
Parapszichológia: keress rá Uri Gellerre. Ő egy született parafenomén. Rengeteg kutatást csináltak vele, még az amerikai titkosszolgálatoknál is bevetették a tudását. Tehát nemcsak kutatják a parapszichológiát, hanem fel is használják titkos, katonai dolgokra. A közvéleménynek meg azt mondják, úgy állítják be, hogy ilyen nem létezik, ez csak hülyeség. Volt egy másfél órás videó róla, majd megkeresem, és belinkelem. Nagyon komoly tudományos kísérletek vannak a parapszichológia területén, amiről a tudomány nem beszél, vagy tagad, nem véletlenül.
tudománybaN, ezotériábaN.
Elnézést, de leginkább ettől vagyok rosszul, de nem ide tartozik amúgy.
Én ilyen vagyok, tehát amire nincs ésszerű magyarázat, legalább is a mai jelenlegi tudomány alapján, azt szeretjük besorolni ezotériába, de ez sem igaz teljesen. Nem ezotéria az amiről még nem tudunk biztosat, nézzük csak meg a sötétnek titulált középkort, hogy mennyi dolgot nem értettek és hittek el, ami mára bizonyossá vált. Én abban hiszek, hogy mindennek van ésszerű magyarázata, csak még nincs meg rá a megoldás.
ezotéria = nem tudjuk.
Ettől még létezhet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!