Szociopata az öcsém? Hogyan mondjam el a szüleinknek?
Az öcsém 12 éves, (én 24). Kiskora óta számomra furcsán viselkedik, a szüleink szerint (az anyánk nem közös) teljesen normális, ő ilyen, mondanom sem kell ő a kedvenc otthon, ezzel nincs is baj, nekem is ő a kedvencem, imádom!
Három éves korában láttam talán utoljára sírni. Ha leszidják, csúnyán szólnak hozzá, mérgesek rá teljesen hidegen hagyja. Ha valami nem úgy történik ahogyan gondolja nem csalódik. Ha a kezébe nyomnék egy halom pénzt akkor örülne, de ha visszavenném hogy csak vicc volt hidegen hagyná. Ha nincs pénz nincs. Apuék szerint szimplán csak nem érdek gyerek.
Kiskorában belerúgott az óvónénikbe is, és sohasem aggasztotta saját magát a viselkedése, úgy látom rajta, hogy nincs bűntudata. Az évek alatt számos holmimat tönkretette, széttúrta a sminkjeimet, leszaggatta a posztereimet, kettévágta a cipőfűzőimet de sose vallotta be, hogy ő volt, teljes nyugalommal vállat vont, hogy nem tud róla.
Mindemellett viszont nagyon okos! Nem tudnám tesztelni azzal, hogy bármit elöl hagyok, hagyom, hogy ellopja, levideózni majd kész tények elé állítani, mert nem nyúlna hozzá. A társaitól sem lop, intelligens, jól nevelt és udvarias. Én mégis úgy látom, hogy ez csak felszínes.
Az utóbbi 4 évben meghalt kettő nagypapája, a nagymamája és a két dédije is. Egyetlen könnyet sem ejtett értük, a mamára megkérdezte hogy miért? Ennyivel le is tudta. (szoros volt a viszony)
Apukám szigorú ember, én ennyi idősen is összerezzenek ha a teljes nevemen szólít, az öcsém kineveti vagy fapofával végighallgatja ha leszidja, vagy leüvölti a fejét.
Azt szokta mondani, hogy szeret engem, de én inkább csak úgy látom, hogy kedvel minket mint család.
Olyan "ha már egyszer itt vagytok hát legyünk jóban" alapon.
Szerintem nem hatná meg ha meghalna az egész családja, fogná magát és átköltözne a szomszédba, és szeretné őket tovább.
Úgy hallottam ez nem öröklődő betegség, viszont az ő anyukája pszichés problémákkal küzd, gyógyszereket szed rá, és ha szedi teljesen normális. A másik nővére (23) bipoláris.
Az öcsém sosem volt bántva! Nem kapott pofonokat, nem volt megverve.
Lényegében én az örömön kívül teljesen érzelemmentesnek látom őt.
Otthon fogalmam sincs, hogy hogyan huzakodhatnék elő vele, mert szerintem körberöhögnének, őket nem aggasztja, hogy érzelemmentes a gyerekük.
Orvoshoz isten ments, hogy elcipeljem, örök életen át hallgathatnám, nem mellesleg nem vagyok úgy senkije, hogy ezt megtehessem.
Hogyan deríthetném ki szerintetek magamtól, hogy tényleg az e?
És ha tényleg az, hogy vázoljam otthon?
A válaszokat előre is köszönöm!
válasza:
válasza: válasza: válasza:Az önmagában ne zavarjon hogy nem mutat félelmet, bűntudatot, csalódottságot, túlzott gyászt, stb., lehet simán ez az apjától ellesett viselkedésminta.
Fateromtól kicsi koromban is már azt lestem el, hogy egy férfiembernek lelkileg is erősnek kell lennie.
Ő is mikor meghalt egyik legjobb haverja felelőtlen hobbija miatt csak így kommentálta, hogy a hülye jók kicseszett a családjával, 80-90 évesen meghalt dédszülők, nagyszülők halálát is könnyen elfogadtam a természet rendjének. Ha seregben leüvöltötték a fejemet akkor is csak arra figyeltem, hogy ne mosolyogjak, mert tudtam, hogy nem verhetnek meg, max. egész délután WC-t sikáltam, ami meg belefért.
Persze durván kemény szituba simán megroppannék, de kis apróságok esetén szinte csak szociális empátiából játszom meg néha az együttérzést, de magamban azt gondolom hogy ez nulla. Amikor egyszer magamat kicsit összetörtem, magamnak is azt mondtam hogy örülj hogy ennyivel megúsztad, tanulj ebből, hogy máskor ne legyél ennyire hülye. Pedig utána 2-3 hónap múlva lett csak emberformám, mert bőrt is alaposan lenyúztam arcom majdnem felén, testen is több helyen (szerencsére minden szépen meggyógyult).
Az persze ettől függetlenül nagyon durva, hogy óvónénire kezet mert emelni, ezért nagyon el kellett volna verni. Ha meg a cuccaidban kotorászik adjál neki egy nagy pofont.
Köszönöm a válaszokat :)
Én teljesen türelmes vagyok az öcsémmel, és nagyon szeretem őt, bármit megtennék érte, rengeteget hozom viszem mindenhova ahová menni szeretne, állatkert, mozi, Duna part, strand, tényleg rengeteget vagyunk együtt, szeretem ha boldog!! Örülök, hogy igazából nem borítják ki dolgok, engem nem keserít el, hogy nem hatja meg ha leszidják, mindig is megvédtem őt.
A bűntudat abszolút hiánya aggaszt igazából.
Tényleg sohasem bántottuk (én szóval sem) így nem értem kicsiként miért nem árulta el, hogy ő nyúlt hozzá a dolgaimhoz. Bármikor bármit csinált nem érezte rosszul magát miatta. Amikor őt bántották a suliban akkor hozzám jött oda szólni, hogy ez van. Aztán egyszer sétáltam hazafelé, - ekkor ő elsős volt - és láttam, ahogy ketten verik bele a fejét a játszótéri padba egy harmadik kisfiúnak. Otthon számon kértem és annyit mondott, hogy az a gyerek hülye. Kicsit sem bántotta a dolog.
válasza:10-11 éves korunkig mi is csépeltük egymást, lenéztük azt, aki felnőtteket hívott segítségül.
Valamikor engem vertek meg haverjaimmal együtt más gyerekek csúnyán, máskor meg mi őket. Sokszor azokkal haverkodtunk utána akiket mi vertünk meg, vagy minket vert meg, mert arra az mondtuk, hogy tökös gyerek. Az olyanokat meg végtelenségig lenéztük, kiközösítettük akik ebből a falkaversengésből kivonták magukat, elzavartuk őket a "területünkről", de tettlegesen őket nem bántottuk.
Mondjuk a mi időnkben egy tanárnak abszolút tekintélye volt, fel sem merült volna hogy kezet merjünk rá emelni, és a magántulajdon tiszteletét is nagyon komolyan vettük. De azért olyan előfordult, hogy már kistökösként, haverral nővérének cuccai között kutattunk.
válasza:Köszi mindenkinek!
Gondoltam természetesen erre is, hogy rákérdezek, de még is hogyan? Volt e már bűntudata valaha valami miatt? Nyilván 12 évesen még nincs tisztában az ilyen "elmezavarokkal".
Egyébként egy teljesen normális hétköznapi kölyök, tényleg semmi nem látszik rajta, és szerintem ez is csak engem aggaszt.
Bármi legyen is attól én még ugyan úgy fogom őt imádni, még akkor is ha ő engem csak kedvel :D
válasza:Ismerős helyzet, a leírtak nagyon ráillenek barátom unokaöccsére is.. Gyanakodtam én is a 2 jelenség valamelyikére,de mai napig nem tudnám megmondni melyikbe illik jobban, pszichopátia vagy asperger.. :/ Melyik lehet?
Érzelmek terén ugyanez igaz,amit leírtál, soha nem mérges, higgadt, nincs bűntudat, megbánás, rezzenéstelen arc, -persze megtanulta mikor mit kell mondani-, okos,jól átlátja a részleteket, a szavakat általában szó szerint veszi, bár a szemkontaktus viszont mindig tartja, elmondása szerint érzelmeket nem él át, sokat beszél, random dolgokról, ami épp eszébe jut. Humora is van,de érzelem elmondása szerint nincsenek az életében, kb semmi, nem hiányoznak neki emberek. ugyanakkor sokat van társaságban,jár el. furán fogalmaz, ha érzelmi dolgokról van szó, persze lehet érteni amit mondai akar vele ( sőt, szerintem aranyosan fogalmazza meg ezeket),de nem szokványos a megfogalmazás,mint egy átlagos embernél.
Viszont, régebben volt depressziós/szociális szorongása is, tehát a pszichopátia ezzel kizárva, nem? Mert az pl nem szorong az emberektől pl, gondolom. ja és empátia és kötődés is nulla.
Ettől persze még sokan szeretik, és nem is szabad kevésbé szeretni emiatt. Sőt asperger esetén ez javulhat is időve a helyzet ahogy olvastam. :)
(Bocsi, hogy hosszú lett, de nagyon ráismertem a rokonra.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!