Normális, hogy ennyire gyűlölöm a külsőmet? Mit kellene csinálnom?

Egyszerűen képtelen vagyok elviselni a külsőmet, és gyűlölöm magam miatta. 14 éves vagyok. Magát az arcberendezésemet, hajamat, és úgy az egész arcomat sem szeretem, de a legnagyobb probléma a bőrömmel van. Régen durván pattanásos voltam, és emiatt a homlokomon barnás-pirosas foltok vannak. Most már nincs tele az egész fejem pattanásokkal, de még mindig szokott lenni pár nagyobb pattanás a homlokomon. Régen voltam bőrgyógyásznál, aki adott rá gyógyszert, az használt is, de miután abbahagytam a kezelést, újra ilyen lettem. A gyógyszert most nem kezdhetem újra, mert nyár van, és az fényérzékenyít, majd csak ősztől folytathatom, de nem biztos, hogy megint használni fog. Most használok pár terméket az arcomra, de még mindig ocsmány a bőröm. Ráadásul még szemüveges is vagyok, ami szerintem nem áll rosszul, de a szemüveges, pattanásos lányokat mindenki utálja és megveti, legalábbis én ezt tapasztaltam. Régen rengeteget csúfoltak a kinézetem miatt az osztálytársaim, már suliba menni is alig mertem. Azóta már másik iskolába járok, ahol nem szólnak be a külsőm miatt, de egyszerűen érzem, hogy mindenki lenéz és elítél amiatt, ahogy kinézek. Szinte már beteges, hogy mennyire undorodom magamtól. Például képtelen vagyok végighallgatni egy szerelmes számot, megnézni egy szerelmes filmet, elolvasni egy szerelmes könyvet, mert közben végig arra gondolok, hogy a külsőm miatt nekem ilyesmiben soha nem lesz részem. A régi sulimban is megmondta az egyik volt osztálytársam, hogy nekem soha nem lesz senkim. És lehet mondani, hogy a belső fontosabb, satöbbi, de ez álszentség. Egy ocsmány emberbe senki nem szeret bele. Tükörbe sem bírok nézni, csak akkor, ha le van kapcsolva a villany, és alig látom magam, de még így is rosszul vagyok a látványtól. Körülöttem mindenki fiúkkal ismerkedik, meg pasizik, és rengeteg 14 évest ismerek, aki azért depressziós, mert szakított vele a barátja, vagy mert éppen nincs pasija...én meg még csak rá sem merek nézni egy fiúra sem, mert biztos vagyok benne, hogy mindegyik undorodik tőlem. Szerintetek normális, hogy ennyire utálom saját magam? Csak eltúlzom az egészet, vagy tényleg lehet, hogy egész életemben egyedül leszek a külsőm miatt? (Képet nem küldök, nem szoktam fotózgatni magam.) Törődjek bele, hogy ronda vagyok, és kerüljem az embereket, hogy senkinek ne kelljen rám néznie, vagy fogadjam el magam? Vagy mit csináljak?