Tulajdonképpen a feminizmusnak van még ma valami értelme?
Amiért létrejött ez az "eszme", az már régen megvalósult. Szavazhatnak a nők, tanulhatnak, karriert építhetnek, stb.
Vannak feminista ismerőseim, és sok feminista kommentet olvastam már, amiből ténylegesen az jött le, hogy nem egyenlőségért, hanem a pozitív diszkriminációért küzdenek. Ezt miért kell támogatni? Ezt miért kell elnézni? Sok olyan kommentet olvastam, melyből 1-2 elszólásnál kiderül, hogy sok nő nem azért kap kevesebb fizetést például, mert nő, hanem azért, mert nem hajlandó mindent megcsinálni, és itt nem a bútorpakolásra értem. Tudok olyan esetről, amikor a férfi keményen dolgozott, a nő nem erőltette meg magát, emiatt a nő kevesebb fizetést kapott, majd világgá kürtölte, hogy szexista a cég, meg hogy a férfiakat jobban megfizetik. Most egy hanyag, lusta munkáért kapjon akkora fizetést, mint amekkorát az kap, aki normálisan elvégzi a munkáját? Csak én nem értek ezzel egyet?
Azt veszem észre, hogy manapság nem a társadalom, nem a cégek, hanem pont, hogy a feministák tesznek különbséget a nemek között. Hangoztatják, hogy ugyanarra képesek, mint egy férfi, közben pl ugyanannyit dolgozni nem akarnak már.
Miért torzult el ennyire a feminizmus, hogy manapság inkább arra hajtanak a feministák, hogy mindenki egyenlő, de vannak még egyenlőbbek? Miért akarnak többletjogokat, mikor ugyanannyi joguk van, mint egy férfinak, sőt, még több is?
Miért tolódott el a feminizmus a férfigyűlölet felé?
Egyáltalán van még értelme ma a feminizmusnak, vagy csak egyszerűen a női felsőbbrendűséget hirdeti?
Szia! Szerintem az még mindig gond, hogy ugyanolyan beosztásban átlagosan kevesebb bért kap egy nő. Attól még, hogy te ismersz lusta nőket - hát, én ismerek lusta férfiakat is. Azok a nők szerintem nem feministák, hanem kihasználják, hogy ezzel lehet takarózni. De attól még létezik a valós probléma is.
Sőt, azt a problémát, ami ellen a feminizmus helyes iránya küzd, még saját magamban is érzem: én sose tudnék megbízni egy női villanyszerelőben, autószerelőben vagy akár mosógépszerelőben, hiába tudom a józan eszemmel, hogy a szaktudás nem függ össze az illető nemével. Mindezt úgy, hogy az én munkám is hagyományosan férfias terület.
Azok a nők, akik az ilyen megkülönböztetések ellen háborognak, valószínű sokkal jobban teljesítenek, mint hasonló nőtársaik, és mint alapvető emberi tulajdonság, senki se szereti, ha külső jegyeik alapján ítélik meg őket.
Volt egy barátnőm, aki nagyon okos volt, programozóként dolgozott, és rengetegszer sírva jött haza, mert emiatt folyamatosan konfliktusai voltak a kollégáival.
Nagyképűnek tartották, meg próbálták beskatulyázni egy számára érthetetlen közegbe.
MINDEN embert zavarna ez, gondoljon bele ebbe férfi vagy nő, senki se szereti, ha a negatívabb külső jegyei alapján ítélnék meg őt.
Ahogy sok szélhámos is el tudja magát adni megnyerő stílusával, közben meg maga az ördög van bennük.
Az egyenlő bérekért való küzdelem csak egy része a feminizmusnak. A feministák nem általában a férfiakat, hanem a férfierőszakot és a férfiak által élvezett, ugyanakkor nőktől megtagadott előjogok létét nem fogadják el.
A nőktől olyan áldozatokat várnak, amit a férfiak nem tennének meg. (Tény, hogy biológiailag nem is alkalmasak mindenre, de ettől függetlenül kell ezt kezelni.)
A nők ugyanúgy emberek, akiknek van egy elképzelésük, tervük azt illetően, hogy mit szeretnének csinálni az életükben. Milyen helyen szeretnének dolgozni, mit, hol szeretnének lakni, milyen hobbikkal töltenék szabadidejüket, stb... A társadalom viszont már-már kötelezi arra a nőket, hogy huszonévesen egy férfi oldalán feladják álmaikat, gyerekeket szüljenek, és onnantól kezdve csak róluk gondoskodjanak, és a férjükről. Szabadidőről meg ne is beszéljünk, ha gyerekekről van szó...
A nők többsége le is mond alapvető jogairól gyerekkorában, mert arra nevelik, hogy majd talál egy fiút, akivel aztán boldog lesz. A boldogsághoz nem elég egy szerelem az életben, ha magunkkal, a vágyainkkal, és terveinkkel nem vagyunk tisztában. Ha teljes embernek érzi magát valaki, akkor lehet csak igazán élete.
A feminizmus azért is küzd, hogy ne legyenek elvárt női szerepek. A férfiak nem képesek szülni, gyereket nevelni, takarítani viszont igen. A megszokott családi kép viszont tartalmaz egy dolgozó férfit, aki megkeresi a pénz, egy nőből, aki szül, gyereket nevel, takarít, főz a családra, és magára nem marad ideje, de ez így rendben van. Ezekkel a teendőkkel nincs hétvége, pihenőnap. Hétvégén is enni kell, hétvégén is gyereket kell nevelni, hétvégén is kupit csinálnak, és takarítani kell utánuk. Ajtónyitás és előreengedés, egy csokor virág és egy “kezitcsókolom” nagyjából az összes társadalmi privilégium, mely nőkhöz kötődik.
Amíg akad egy nő is, akit megerőszakol egy férfi, és következmények nélkül megússza, addig van helye és értelme a feminizmusnak.
Élete során minden ötödik nő kerül legalább egy olyan pár¬kapcsolatba, ahol partnere veri őt. Magyarországon évente 100-150 nőt ver agyon (volt) férje vagy (volt) partnere brutális kegyetlenséggel. A családon belüli erőszak elsődleges áldo¬zatai nők és gyerekek. Statisztikailag kimutatható, hogy a nők számára a (volt) férjek és (volt) partnerek jelentik a legfőbb veszélyforrást. Minden negyedik nő találkozik a szexuális erőszak vagy zaklatás különféle formáival. A rendőrök, a bírák, az orvosok, a pszicho¬lógusok, a pedagógusok nem kapnak kielégítő képzést a nők elleni erőszakról. Évente csak hazánkban több ezer lányt és nőt csalnak külföldre és adnak el prostituáltnak. A nők nehezebben helyezkednek el a munkaerő¬piacon, ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapnak. Az "üvegplafon" megakadályozza, hogy nők kerüljenek prominens vezető pozíciókba pl. a politika, a gazdaság és a művészetek területén. A nőket sokan még mindig gyengébbnek, szellemileg alacsonyabb rendűnek, nevetségesnek és korlátolnak tartják. Az ENSZ adatai szerint nők végzik a Földön fellelhető összes elvégzendő munka háromnegyedét. Ezért a munkáért a bérek egy tizedét kapják. Az összes vagyonnak csupán egy száza¬lékát birtokolják nők. Ez a néhány tény elég egyértelműen mutatja, hogy a feminista mozgalom legalapvetőbb követelései még mindig nem teljesültek. (Forrás: NANE)
4:
Engem ebben amit írsz, két dolog zavar.
Az egyik, hogy ha egyenlőséget akarnak a feministák, akkor miért csak a nőktől elvárt szerepek ellen küzdenek? Mert a konzervatív társadalomban vannak a férfiaktól elvárt szerepek is, amelyek ugyanúgy lehetnek frusztráció forrásai. Pl. hogy a férfinak minden esetben erőt kell mutatnia, tehát nem panaszkodhat, nem mutathatja ki az érzelmeit bizonyos esetekben. A fiú gyerekeket ugyanúgy kezdetektől fogva az elvárt szerepekre nevelik, ha megnézed pl. milyen tipikus fiú és milyen tipikus lány játékok vannak. Szép, ha leépítjük az elvárt női szerepeket, csak akkor közben az elvárt férfi szerepeket is le kell építeni (nyilván mindkét esetben azt, hogy elvárt legyen). Mert beszélsz mondjuk egyenlőségről a karrierben, csak akkor a másik oldalon a férfit sem szabad lenézni, ha ő mondjuk a kevesebbet kereső. Normális családban ez nem gond, de a társadalom még nem így látja.
A másik fele, hogy a feminista szervezetek, így a NANE kizárólag a férfiakra, mint agresszorokra szűkíti a családon belüli erőszak problémáját. Érdekes módon, a NANE szerint az esetek 95%-ában a férfi az agresszor és nő az áldozat, a maradékban még benne vannak az egynemű párok is, tehát szerintük elenyésző, mikor az asszony veri a férjét, ehhez képest nemzetközi felmérések szerint az a 95% olyan 60-70%. Magyarul szándékosan hazudnak. Egyébként az nem a szerep miatt van, hogy ha Józsi bácsi elmenne egy jogvédő szervezethez vagy a rendőrséghez, hogy az asszony megverte, akkor kiröhögnék? Mert milyen már, hogy egy férfi ilyen miatt tesz feljelentést, mert a nála gyengébb (vagy akár nem gyengébb) felesége megverte? De erre nyilván a mai feministák tesznek magas ívben, mert egyszerűen nem érdekük. Az egyenjogúság csak olyan területeken fontos, ahol nekik jó. Vagy mi van azzal, hogy a bíróság az esetek 90%-ában válásnál a gyermekelhelyezésnél a nő mellett dönt? Az ellen miért nincsen tiltakozás? Az nem egy elvárt társadalmi szerep és sztereotípia, hogy a gyerek mindig a nőnél van jobb helyen? Mert jelenleg nagyon durván alkalmatlannak kell lennie a feleségnek, hogy ne hozzá kerüljön a gyerek, ha csak simán alkoholista és pszichiátriai beteg, az az esetek többségében nem elég, lásd pl. a 8 éves kislányát meggyilkoló anyuka esetét.
Szóval ha egyenjogúság, akkor legyen egyenjogúság, és az elvárt szerepeket mindkét oldalon szüntessük meg, ezzel teljesen egyetértek. Ugyanakkor az nem egyenjogúság, hogy ha az egyik nemnél ezeket leépítjük, a másik nem esetében meg továbbra is elvárjuk a korábbiakat.
"Amíg akad egy nő is, akit megerőszakol egy férfi, és következmények nélkül megússza, addig van helye és értelme a feminizmusnak. "
Amíg akad egy piréz, aki megöl egy magyart, és következmények nélkül megússza, addig van helye és értelme a nemzeti sovinizmusnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!