Hogy őrzitek meg minden helyzetben az önkontrollt?

Én igen, az esetek 95%-ában. De nem azért, mert olyan erős az önkontrollom, hanem azért, mert megváltoztattam a hozzáállásomat a dolgok iránt. A rossz dolgokat nem problémaként, hanem küldetésként fogom fel, ezért sosem szomorítanak el, mert tudom, hogy csak azt tesztelik, hogy mennyire vagyok erős. Ezért ahelyett, hogy azon gondolkoznék, milyen szörnyű dolog történt velem, arra gondolok, hogy mi vidítana fel. Ha elégedetlen vagyok, nem arra gondolok, hogy miért vagyok elégedett, hanem arra, hogy miért lehetek hálás, vagy mit tehetnék azért, hogy elégedett legyek. A türelmetlenséget általában úgy kezelem, hogy (ha ember okozza) úgy csinálok, mintha nem figyelnék az illetőre. Teljesen kizárom a fejemből. Ha ez nem lehetséges, akkor meg csak mosolygok, vagy a tipikus "számolj magadban 10-ig" módszert vetem be. Tudom, hogy ez sablon, de nálam tényleg beválik.

Magyarán nem azért vagyok boldog, nem azért mosolygok mindig, mert tökéletes az életem, vagy azért, mert olyan szuper erős önkontrollom van (sőt, szerintem én egy elég gyenge ember vagyok), hanem azért, mert teljesen egyedi módon látom a világot.

Társaságban igen, olyankor inkább csak figyelek a többiekre, nem beszélek. Ha tényleg nagyon rosszul érzem magam és olyan a helyzet, hogy megtalálom a módját, hogy feltűnés nélkül tegyem, félrehúzódom.

Barátokkal megbeszélem, ha lehangolt vagyok, (mint ahogy ők is velem) ezért (is) vagyunk egymásnak:)

Családi körben fogom vissza magam legkevésbé - kimondom, amit gondolok (nem csak ami velük kapcsolatos, hanem hogy ki, mikor, miért húzott fel:), egyszer még repült is a telefon:)) (de csak az ágyra, még elborult fejjel is úgy vágtam oda, hogy puhára essen:)))