Az önbecsülés kérdése, vagy csak a kisördög bújt belém, ha az ember kikéri magának ha kora reggel hívja a főnöke a saját mobilján bőven munkaidőn kívül?

A szitu (sokszor megtörtént)

Kora reggel (9re járok dolgozni) mondjuk 7 óra. Csörög a mobilom (nem céges mobil saját én fizetem a cég egy fillért se ad hozzá). A főnököm felhív valami totál bagatell témával (megcsináltam-e ezt meg azt. Hogy ez miért nem ér rá 9kor amikor ott leszek személyesen is nem tudom. És ha nem csináltam meg akkor mi van? Reggel 7kor az ágyban mégis mi lenne?)

Szóval felhív. Beleszól. Köszönés, bemutatkozás, jó reggelt, elnézést a korai zavarásért stb még véletlenül se. Így kezdi: azt akarom mondani…

Erre én mézes-mázos hangon mondom: Jó reggelt kívánok Önnek is kedves főnök úr, ezen a virágillatos madárdalos gyönyörű reggelen! Minek köszönthetem a megtiszteltetést, hogy ily korai órán bokros teendői közepette is jutott hely számomra a becses gondolataiban?

Erre hallani hogy levegő után kapkod.

Te ide figyelj mondja…

Mondom erre: teljes lényemet Önnek szentelem kedves főnök úr, bár valószínűleg megcsal az emlékezetem, de sajnos nem emlékszem, hogy tegező viszonyban lettünk volna, természetesen megtiszteltetésnek veszem a baráti közeledés e gesztusát.

Erre szerintem nagyjából agyvérzést kap, majd leb**sza a telefont.

Megyek be dolgozni.

Közli: na megjöttél? A műszakvezető közli a dolgot.

A műszakvezető (az egészről ami miatt felhívott semmit se tud, akkor marha fontos feladat lehetett) meg engem kérdez hogy most akkor mi van?

A kérdésem lényege annyi: ezen monológ miatt kb köv hónapban kirúgnak (papíron persze majd nem ezért). Vajon ez önbecsülés kérdése lenne?

Kb a századik reggeli esti hívás után alkalmaztam ezt a monológ-taktikát, jó darabig tűrtem tehát.