Katolikusok! Mi a véleményetek erről?
Ha jól tudom, a maszturbáció bűn, önfertőzés és természetellenes. Ez találtam :önkielégítés, önfertőzés (lat. masturbatio, ipsatio): a nemi szervek szándékos izgatása nemi öröm szerzése céljából, halálos bűn a →természetes erkölcsi törvény és a →hatodik parancsolat ellen. - Az ~ önmagában és súlyosan rendetlen cselekedet, mert lényegében mond ellent a szexuális képesség rendeltetésének, s korlátozza a másik emberre irányuló személyes szeretetet. Felborítja a szeretet rendjét, mely szerint az igazi szerelemnek a teljes, kölcsönös odaadás és az emberi élet továbbadása összefüggésében kell megvalósulnia. Az ~ e rend által megkövetelt szexuális kapcsolaton kívül esik. - Alapvető oka a nemi ösztön maga, ami különböző hatásokra megerősödhet. A mélylélektan szerint az ember nemi érése az autoerotikából a homoerotikán keresztül vezet a heteroerotikáig. A fiatal nemisége számára még nem nyílt meg az út a partner felé, a fiatal ember magára van utalva, autoerotikus. Ált. véletlenül fedezi föl, hogy az ébredő és egyre erősödő nemi ösztön ~sel kielégíthető. Ha az ~ bizonyos koron túl is megmarad, azt bizonyítja, hogy az ember megrekedt az autoerotikában v. visszaesett oda. Oka lehet az élvezetkeresés, de sokan csupán a más módon leküzdhetetlennek tűnő feszültségtől szabadulnak meg ~sel. Veszélye abban áll, hogy gyakori ismétlésre késztethet, s ezzel az egészséget károsító és a személyiség érését akadályozó szenvedéllyé válhat. - Az ~t egyszerű természeti népek is tiltják. Damjáni Szt Péter: Liber Gomorrhianus (PL 145, 159) c. írásával Szt IX. Leó p-tól (ur. 1049-54) kért megfelelő büntetést a klerikusok között előforduló ~re (D 687-688). VII. Sándor p. (ur. (ur. 1655-67) 1665: a →laxizmust elítélő gyűjt-ében az ~ pontos meggyónását írta elő (DS 2044). B. XI. Ince (ur. 1676-89) 1679: szintén elítélte a laxista tételt, mely szerint az ~ csak pozitív törv. miatt tiltott (DS 2149). - A lelki életben az ~ az →áteredő bűnből fakadó gyengeség, a tőle való szabadulás a megtisztulás és a tiszta élet értéke megtapasztalásának egyik alapvető formája. Ezért az Egyh. minden pszichológiai és eü. megfontolás ellenére az ~től való tartózkodásra, a szokástól való megszabadulásra buzdít és segít mindenkit a szentgyónással és a szentségi élettel. - Az erkölcs ter-én kívül esik az álomban bekövetkező orgazmus. - Az ~ nem tévesztendő össze az →onániával, sem a →homoszexualitással. **
Persona humana 9. - Hörmann
Ilyen elmebetegséget minek kell kérdésként feltenni?
Az önkielégítés nem lehet bűn!!! Csak bizonyos kotradékok terjesztették ezt el!!!
Én is vallásos vagyok és még is szerintem ez egy hatalmas f@aszság ! Persze könnyedén meglehet hogy velem van a baj de az én elképzelésemben A Jó Isten ennyire nem sekélyes, Mert én szerintem ahhoz hogy jó ember legyél és hogy meg kapd az üdvösséget ahhoz nem kell minden ilyen részletben elveszni Szerintem ha valaki őszintén hisz a vallásának az istenében és rendszeresen imádkozik meg miegymás akkor csak nem tudja magát ilyen könnyedén megutáltatni magát az égiekkel.
Ui: Igen én is látom a helyes- és a fogalmazási hibákat köszönöm.
Először is: ez egy kérdezős oldal, nem arra való, hogy az embert oltogassák!!!
Utolsónak: én nem vagyok egy ilyen Istengyűlölő ördög!!! Ez nem faság! Én sohasem végeztem még önkielégítést. És le lehet hülyézni, én büszke vagyok rá. Hogy minekünk, katolikusoknak, ilyen "szabályaink" vannak. A maszturbáció HALÁLOS bűn. Szóval, ne nyugtasd azzal magad, hogy "nem bűn." úgyis az. Inkább gyönd meg, minthogy Istent kritizáld. És Isten országa, a mennyország nem kéjes maszturbálás-függőknek való. Lehet választani: kitartás, és a Mennyország, vagy maszti-maszti "mert az mindenkinek kell" blablabla.
Kussolj rühes cigány
SENKIT NEM ÉRDEKEL HOGYAN TOJSZ!!!
MERT NEM LEHET NOMÁLISNAK LENNI!
EZ TÖLTI KI AZ ÖRÖMÖDET!!!
HÚZZ AZ OLDALRÓL TE FÉREG!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!