Ebben az elméleti kérdésben kit mentenél meg, hogy ne üsse el a vonat?

Nem.

Na nem döntés az nem döntés.

Ha egyszerűen otthagyom a kart, akkor "lesz ami lesz", nekem nem számít.

Nem értem a kérdést!

A vonaton nincs sofőr!

De ha két sínpár van, és egyiken a fiatalok, másikon az öreg van, akkor azt kell megmenteni, aki azon a sínpáron gyalogol, ahol a vonat is halad, mert csak ő van veszélyben

A sínszálon nem szokás gyalogolni, csak a sínpár közepén levő talpfákon.

Nekünk is volt egy hasonló kérdés önismereti tréningen, csak ott árvízről volt szó, egy egyszemélyes mentőcsónakot vezettünk, és egy iskolás kisgyerek, egy fiatal nő, egy középkorú vállalkozó, egy negyvenes anyuka, meg egy nyugdíjas, életében sokat elért bácsi között kellett választani. Bár nálunk mindegyikről meg volt adva pár sorban, hogy kicsoda, és milyen élete van, így nem csak vaktában, a kor és nem alapján kellett dönteni.

De visszatérve a kérdező kérdésére: itt igazán nincs jó döntés. Az elterjedt irányelv az, hogy először a nőket és a gyerekeket kell menteni. Ez onnan alakult ki, mivel egyrészt a gyerek az, aki majd a jövőben a társadalom aktív tagja lesz, és aki valószínűleg majd tpvább fog szaporodni, a nő meg mivel képes szülni, ezért szintén az utódlás szepontjából értékes. (Ez nem az én véleményem, csak ez az oka a "nőket és a gyerekekt mentsük" elvnek.)

Aztán van egy másik irányelv is: hogy minél több életévet mentsünk meg. Ha megmentek egy 80 éves bácsit, akkor valószínűleg 5-10 életévet mentettem meg. Ha megmentek egy 10 éves gyereket, akkor valószínűleg 70-80 életévet mentettem meg.

Sokáig lehetne erről filozofálni, és még rengeteg szempont szerint végig lehetne rágni a kérdést, de egy dolog mindig állandó: ebben a helyzetben nincs jó döntés.

Én egyébként ha tényleg nekem kéne döntenem, hogy ki haljon meg, nem döntenék. Nem tudnék azzal a teherrel élni, hogy ténylegesen én döntöttem el, hogy melyikük legyen halott.