Hogyan lehetnek egyesek ilyen igénytelenek?
Hogyan képes valaki totál koszosan, büdösen elmenni valahova például?
Nektek van ilyen ismerősötök?
Rokoni körben is van ilyen. 45 éves férfi, és enyhén szólva nem erőssége a mosakodás. Ő maga mondta el, hogy kéthetente csak 1-szer fürdik, mert minek többször. Olyan átható izzadtságszag-lábszag-hátsófertályszag kombója van, hogy komolyan hányingerem lesz, ha a közelemben van. Persze mást is zavar, de ugye ezt képtelenség kíméletesen elmondani, meg ha el is mondanák, őt nem érdekelné.
Osztálytársam is volt ilyen. Sosem fürdött, az anyja is már mindent megpróbált, szerencsére fél évig volt csak nálunk.
Tömegközlekedésen is vannak néha olyan büdös emberek, hogy a fejemet fogom. Oké, hogy ők (már) nem érzik, de akkor is. (és ide nem sorolom azokat akiknek betegségük van, az persze, hogy más)
Ismerősöm testvérének olyan büdös szájszaga van hozzá aranysárga fogakkal, hogy nem szeretek vele soha beszélni, persze már kaptam kérdéseket, hogy miért vagyok vele "ellenséges".
Miért ilyen igénytelenek egyesek? Hogyan képesek koszosan, büdösen, ápolatlanul, tömény bűzzel elmenni valahova? (Azon kívül, hogy ők már nem érzik.)
Vagy én vagyok túl igényes?
Ismertek ilyeneket? Miért igénytelenek? Vagy miben nyilvánul ez meg?
Ez a legegyszerűbb. "Betegség miatt van" és ennyivel el
van intézve.
Ez mindig nagyszerű kifogás az igényteleneknek, hogy ne kelljen tisztálkodni. Tudom, mert testvérem ilyen területen dolgozik a kórházban, és ő is mondta, hogy 200 büdös igénytelen emberből kb csak 1-2 van, akinél tényleg betegségtől van az egész.
Ha valaki beteg, oké, nem tehet róla. De arról már igen, hogy ara is igénytelen, hogy orvoshoz menjen. Egyik távolabbi ismerősünknek gyomorszáj problémája van, de ő nem megy el vele orvoshoz, mert minek, őt nem zavarja. Utána meg sír, hogy senki sem szeret vele beszélni, meg azt mondják, büdös a szája.
Az ilyeneket kompletten nem tudom tolerálni, mert ők azok, akiknek a közelükben büntetés tartózkodni. Aki a munkában izzad meg, oké, az megint más. De aki nem fürdik, koszos, ápolatlan, azt hadd ne kelljen szagolgatni. Apám egyik munkatársa volt egyszer nálunk. Olyan átható és erős lábszaga volt, hogy azt hittem odahányok. Pedig izzadtságszaga nem volt. Ha lusta lábat mosni, ne másokat büntessen meg vele.
Arra szerettem volna utalni azzal, hogy betegség az oka, hogy nem nagyon tud rajta változtatni!
Nem hiszem, hogy bárkit is beavatnának abba, hogy orvostól orvosig jár, de nem tudnak segíteni!
Ha szóvá teszik neki, iszonyú kellemetlen, nem hiszem hogy erre elkezdené mesélni a kálváriáját!
Én is azt írtam, hogy aki nem fürdik az menjen a francba - én is ismerek ilyet - s erre írtam, hogy más meg beteg és azért szégyenül meg nap mint nap.
A betegségből eredő büdöset sem tolerálják az emberek, amit egyfelől megértek hiszen borzasztó, de az ítélkezést nem értem meg.
Találkoztam én is olyan emberrel aki állítólag a munkája miatt a bőréből műanyagszagot párolgot ki - mivel 40éve abban a munkakörbe dolgozott - minden honnan érezhetted..
Csak arra szerettem volna kijukadni, hogy nem tudhatjuk miből ered!
Utolsó, aki akar, az tud változtatni rajta. Tudom, mert van ilyen munkatársam. Valami vajsav problémája volt a bőrével, és addig ment orvosról orvosra, amíg tényleg meg nem találta a neki megfelelő gyógyszert. Most már semmit nem érezni rajta.
Tehát aki akar, annak nagy esélyei vannak arra, hogy ki tud a problémából mászni. De aki úgy áll hozzá, hogy nem tesz ellene semmit, mert "úgysem lehet", azt nem tudom tolerálni. Mellesleg a betegségtől való büdösség mint mondtam, elenyésző, vagyis ritka.
Ha lusta tenni ellene, vagy szimplán igénytelen és nem tisztálkodik, ne másokat büntessen a társaságával.
Két ilyen emberről tudok konkrétat írni.
Az egyik a nagypapám, aki annyira kuporgatott hogy nem pocsékolt fürdésre sem, ráadásul lova is volt. Lószag plusz izzadtságszak.... durvs
szellőztetni kellett utána.
A másik ember az egyik falubeli. Nincs fürdőszobájuk, olyan szegények. Képzelheted a szagát.
Valóban más az egynapos munka utáni szag és megint más az, amikor már érezni lehet valakin, hogy több napja nem fürdött. Ilyenkor elborzadt, furcsálló képet(fintort) vágva megkérdem magamtól, hogy fürdeni manapság luxus vagy mi a fene?
Én pl. olyan vagyok aki nagyon izzadékony, van amikor úgy veszem le a pólómat, hogy az csupa víz. Pedig egyáltalán nem fáradságtól vagy mert olyan eszeveszett nagy kánikula lenne. Ilyen vagyok. Lehet, hogy betegség, bár az orvos nem mondott ezzel kapcsolatban semmit. Mindenesetre a napi fürdés és talán ruha csere nem árt meg egy magamfajta embernek. Ja és idáig még senkin se láttam, hogy távolságot tartana tőlem. Tehát igenis megéri plusz pénzt áldozni a tartalék ruhákra meg még néha dezodorra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!