Ti is aktuálisnak találjátok ezt a zeneszámot (angol)?

Bírom a shinedownt, de van egy olyan számuk is, hogy Bully ami pont ennek az ellentéte :D

Egyébként abban egyetértek, hogy manapság bizonyos betegségek népszerűek és az emberek szívesen öndiagnosztizálják magukat facebookos tesztekkel, majd boldogan mesélik, hogy nekik ez+az a bajuk.

Az asperger és a szociopata lét különösen népszerű pl a Sherlock rajongó kamaszok közt. Én is szoktam személyiségtesztekkel szórakozni, mindkettőre többszöri megerősítést kaptam, miközben csak szimplán introvertáltabb jellem vagyok, ami annyiban mutatkozik meg, hogy szűkebb baráti köröm van és klubban max negyedévente látsz.

Még egy apró megjegyzés.

Szerintem eléggé negatív ez a "stílus irányzat" mivel teljesen lekicsinyíti a valódi pszichológiai problémákkal küzdő emberek érzéseit.

Elég megnézni, hogy az emberek hogyan reagálnak arra, ha egy ismerősükről kiderül, hogy depressziós.

Rögtön jön a válasz, hogy lépj túl rajta, meg a tanácsok olyanoktól akiknek volt egy rossz hónapja és hú de depisek voltak.

Szerintem ez a jelenség abból fakad, hogy az emberek egyre nagyobb mennyiségű információhoz jutnak hozzá. Azonban nem tudják kezelni azt az információt, amit kapnak, ugyanis ehhez egy alapszintű tudásbázis is szükséges az adott témában. Azaz: valaki látja a depresszió tüneteit, amiket azonnal felismer magán, de addig már nem jut el a cikkben, hogy a tüneteknek bizonyos ideig tartósan fenn kell maradnia a megfelelő diagnózishoz.

Pont ezért van annyi kacsa és félreértelmezés az emberek fejében. Ez aztán visszakerül az internetre (rosszabb esetben) már kész tény formájában. Így terjed a hülyeség - szerintem.

Azonban a neten megtalálható információk megfelelő alaptudással és kritikus gondolkodással párosítva hasznosak is lehetnek az embereknek. Pl, ha valakinek a rokona tényleg depressziós.

Ezek egymásból következő dolgok. A tinik rengeteg információhoz jutnak, sokkal több impulzus éri őket mint 30-40 éve a szüleiket kamaszkorukban, és a mai rohanó világban nem figyel fel senki, ha azt mondják hogy "szomorú/összezavarodott/bizonytalan/magányos vagyok". Ezért elkezdenek megoldást keresni, a netes személyiségtesztek alapján kimutatják hogy pszcihopaták, szociofóbiásak, depressziósok vagy más személyiségzavarral küzdenek.

Rájönnek, hogy a környezetük jobban felfigyel arra, ha a depresszió tüneteit mutatják, ha súlyos problémájuk van. Igy aztán a kamaszok körében az érzelmeikre komolyabb szinonímák születnek. Aki szomorú, az depressziós. Aki sovány testalkatú, az anorexiás. Aki introvertált típus vagy magányosabb, az pszichopata, szociofóbiás, antiszociális. Aki szeret szerepelni, az exhibicionista. Akinek nincs ellenkező nemű partnere, az meleg vagy aszexuális. És ezek a szinonímák szépen értelmüket vesztik, mert aki nem minden pénteken bulizik, az már antiszociálisnak vallja magát, ha esik az eső akkor mindenki depressziós és ha valaki néha jókedvű néha nem, akkor skizofrénnek van kikiáltva.

Ebben persze a szülők is partnerek, hiszen mennyivel könnyebb ráfogni a gyerekre hogy diszkalkuliás, mint leülni matekot gyakorolni, hogy hiperaktív, mint megnevelni. Lepasszolják a felelősséget, hiszen ha kleptomániás a gyerek, akkor nem ők nevelték bolti lopásra. Mennyivel egyszerűbb elrángatni pszcihológushoz, mint elbeszélhetni vele.

Ezek után az emberek nem veszik komolyan a valós problémákat, mert ha mindenki depressziós, akkor senki nem az. Így elkönyvelődnek a súlyos pszcihológiai betegségek kamaszhisztinek. És csak akkor veszik észre hogy anorexiás a gyerek amikor 170 centihez 30 kg, csak akkor ismerik el a depresszió létét amikor fölvágta az ereit. Egy kis odafigyeléssel ezt az egészet el lehetne kerülni.