Mostanában nem érdekelnek az anyagiak. Tegnap csináltam nagytakarítást otthon és a régi dolgoktól mind megszabadultam szinte semmit nem hagytam. Az egészet szemrebbenés nélkül megcsináltam és már nem vágyok semmire, semmi agyagira. Ott volt egy kereszt is meg rózsafüzér és azokat is egyszerűen kidobtam, mert soha nem is voltam vallásos csak ott volt a szekrényben, viszont ismerem a Biblia tanát a faragott bálványok kapcsán szóval attól is megváltam így csak néhány olyan tárgyat hagytam meg, amit használok. Valahogy elegem lett az egészből. Közben rábukkantam egy olyan dologra, ami kiakasztott, egy képeslapra. Azt még néhány éve vettem egy barátomnak, de végül soha nem ért célba és attól is megváltam. Mindent összegezve már nem sok tart itt ezen a világon csak a családom, de azoknak is hiába magyarázom azt, hogy az anyagiak nem érdekelnek. Ez úgy egy éve kezdődött néhány számítógépes játék cd-jének szétvágásával utána egyszer már csak semmi nem érdekelt, aminek régen nagy tulajdonságot tulajdonítottam az mára már elveszett, ezzel talán valami belőlem is. Más lettem és ez engem is megijeszt.
2014. júl. 31. 23:59
1/2 A kérdező kommentje:
Egy régi ismerőssel is találkoztam, de nem is ismert meg és ez annyira lehangolt, hiszen sokat gondoltam rá. Amikor beállítottam hozzá a boltjába kértem egy csavart csak úgy talán felismeri a hangom, de a reakció egészen kiakasztott. Utána jöttem rá végül, hogy nem szabad a régi dolgokhoz ragaszkodni. Talán magamban találtam meg a megoldást így visszagondolva erre a fura esetre.
2014. aug. 1. 00:07
2/2 shoona:D válasza:
Állítólag az ember személyisége,érdeklődési köre 2 évenként egy kicsit megváltozik.Teljesen normális hogy ha már nem érdekel ami régen igen.Nem baj ha kidobálod a régi cuccaidat,én is szoktam ilyen napokat tartani amikor kidobálok mindent amit egyszer elég fontosnak tartottam ahhoz hogy elrakjam de ma már nem jelentenek semmit.
De az hogy már nem érdekel valami,az nem jelenti azt hogy érdektelen lenne az élet.Kereshetsz dolgokat amik érdekelnek ,amik megvidámítanak,de nem feltétlenül anyagi jellegűek.Ha mondjuk elkezdesz segíteni másoknak apró dolgokban.Ez nekik is jó meg neked is.Nem tárgyias dolgok,hanem sokkal maradandóbbak,pedig nem nagy dolgok.
Szerintem ne a múltra nézz,meg hogy mi minden veszett el belőle,hanem a jövőre,hogy minden lehet még.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!