Miért ítélitek "dilisnek" azt aki sok állatot befogad?

Én nem ítélem el az ilyen kaliberű állatmentőket. Legtöbb esetben mentés céljából csinálják. Én is szívem szerint az összes árva állatot befogadnám, de onnantól tényleg dilis lennék, ha meg is tenném, mert az állat tartás felelősséggel is jár. Nagyobb létszámú állatseregletnél már képtelenség betartani a higiéniát, és nincs az a pénz, hogy megfelelően ellásd egészségügyileg, nem beszélve a minőségi táplálékról. Nekem csak két kutyám van és egy macskám, de folyton költenem kell rájuk. Most oltás, most féregtelenítés, most a füle fáj, most bolhás stb. El bírod képzelni, hogy több tucat állat költsége mivel jár? Mire végére érsz a kezelésnek, gondozásnak, kezdheted elölről.

Néha az az érzésem, hogy ezek az emberek saját lelkiismeretük megnyugtatására teszik, mert kizártnak tartom, hogy a fent felsoroltakat betudják tartani anyagilag, viszont nem hiszem, hogy ezzel feltétlenül jót tesznek az állatnak. Nekem a szívem megszakadna, ha a teljesíthetőnél több állatot tartanék és nem tudnám őket megfelelően ellátni.

A lakótársam cicája egy ilyen állatgyűjtő nénitől jött. A menhely kénytelen volt elvenni tőle őket, mert egy pici házban kb. 35-40 nem ivartalanított, beteg macska volt bezsúfolva. Szerencsétlen macska majdnem teljesen vad volt, a mai napig folyamatban lévő munka van vele, mert még mindig nem olyan, mint egy normális háziállat, bár sokkal barátságosabb és szelídebb, mint volt.

Ezek utén szerintem van jogom dilisnek nézni őket, mert egy ilyen ember elb*szott nevelését korrigálom már másfél éve. Ennél még szerintem kóbornak lenni is csak jobb, ott legalább nincsenek összezárva a saját mocskukban.

Külön kell választani, milyen típusú a befogadó.

Vannak, akik lehetőségükhöz mérten fogadnak be állatokat, sok áldozatot hoznak értük, igyekeznek higiénikus, megfelelő környezetet, jó ellátást biztosítani az állatoknak, majd gazdát találni nekik (hogy újabbakon segíthessenek), nem vállalják túl magukat, annyit fogadnak be, amennyit el is tudnak látni, ők kb. magánszemélyként próbálnak kisebbfajta menhelyként szolgálni pusztán az állatszeretet miatt. Becsülendő emberek, akiket nagyon tisztelek, egyáltalán nem dilisek. Belőlük van a kevesebb, sajnos.

Aztán ott vannak az un. "állatgyűjtők", ez egy jól körülhatárolt jelenség (nemzetközileg, azaz mindenhol vannak, legalábbis a nyugati világban). Kb. olyanok mint a "hoarderek" csak szemét helyett állatokat gyűjtenek. Itt már patológiás esetekről beszélhetünk, lehet, hogy ők úgy gondolják, hogy segíteni akarnak az állatokon, de valójában betegesen ragaszkodnak hozzájuk, egyre többet halmoznak fel, a lakásuk/házuk élhetetlenné válik emberi, állati és közegészségügyi mércével is - mindenütt bűz, fekália, vizelet, mocsok, paraziták, bomló ételmaradékok (akár bomló állati tetemek is), végletekig lelakottá váló ingatlan, konkrétan fertőzésveszély is fennáll, és a szomszédok számára is tűrhetetlen a helyzet, ha közel laknak.

Az ilyenek jellemzően messze nem képesek ellátni azt az állatmennyiséget, amit begyűjtöttek, így az állatok betegesek, gyakran rühösek, férgesek és a kisebb helyre összegyűjtött nagy állatsereg miatt iszonyat stresszesek, de nem hajlandó a gyűjtő megválni tőlük (ő nem keres örökbefogadókat), lényegében _szerinte_ jó szándékból, de állatkínzóvá válik. Persze, lehet azon vitázni, hogy jobb az állatoknak így, mint az utcán csavarogni, vagy a gyepin altatásra várni, de a körülményeik tényleg minősíthetetlenül gyatrák és kimerítik a kínzást, és mivel az ilyen emberek nem keresnek gazdikat, az állatok életük végéig így kényszerülnek élni, ha nincs, aki közbelép. Ilyen esetekben már állatvédők segítségét szokás kérni (külföldön, ahol van, az állatrendőrségét), hogy jobb belátásra bírják az illetőt, elkobozzák az állatai nagy részét, és az ingatlan kitakarítására kényszerítsék.

Ezek azért "dilisek" (bár nem szép szó), mert tényleg mentálisan sérültek, és nem csak a begyűjtött állatokat, de saját maguk egészségét (vagy szomszédaikét) is veszélyeztetik.