Úgy érzem nem vagyok elég csinos ahhoz, hogy érzelmeim legyenek. Van ezzel más is így?

Úgy hívják, hogy önutálat. Minden reggel belenézel a tükörbe, és látsz valakit, aki nem te vagy. Amikor emberekkel beszélsz, még ha szeretnek is téged, úgy érzed, hogy szánalomból vannak veled, ezért nem mered kimutatni, hogy fontosak neked. Nem mersz sírni, őszintén nevetni, az érzelmeidről beszélni. Úgy érzed, hogyha azt mondanád valakinek "annyira fáradt és magányos vagyok, mikor változnak már meg a dolgok?" akkor hiába mosolyognak rád, és vigasztalnak meg, valójában azt fogják gondolni, hogy "ez azért van, mert egy ronda, értéktelen szar vagy".

Úgy érzem, hogy kinevetnének, vagy sajnálnának azért, mert szeretek valakit. "Szánalmas kis r!banc, azt hiszi kell valakinek?"

Nem mersz az lenni aki vagy, mert folyamatosan arra gondolsz, hogy rés van a fogaid között, ne mosolyogj, úgy nézel ki mint egy idióta amikor beszélsz, ne mondd, hogy szeretlek, mindenki csúnya amikor sír, képzeld el te milyen ronda lehetsz.

Így függnek össze a külsőségek az érzelmekkel.