Miért tartok ennyire attól, hogy kimutassam a tökéletlenségeim?
Még akkor sem merem elmondani, ha valami rosszat tettem, ha tudom, hogy megértik, sőt a képembe is vágják néha, hogy mondjam el, mert megértenék. A családomban gyakran hazudtam a mindennapjaimról, ha úgy éreztem, arról van szó, hogy kötekedni kezdenek, vagy csak kioktatnak. Ismerősök között is, rájöttem, hogy nagy gátak tartanak el attól, hogy megnyíljak és kimutassam önmagam. Sokáig ez természetesnek tűnt, néha csak mérgelödtem magamban, hogy "ne fárasszanak", de ma már úgy érzem, túl magányos vagyok, körülöttem szinte mindenki kitudja fejezni önmagát, amit furcsa módon irigyelek. Így már az is zavar, hogy a családommal nem jövök ki olyan fényesen, nem beszélgetek velük túlzottan.
Sokszor még az örömeimet, és a "jól sikerült dolgaimat" sem szeretem eldicsekedni másoknak.
válasza:Egyszer egy környezetemben lévő ember mondta: nekem (mármint neki) mindenben tökéletesnek kell lenni, mert nem fognak szeretni.
Neki kényszeresen fontos az, hogy mindenki elfogadja és szeresse, és ezért retteg, nehogy valaki ne tökéletesnek lássa, pedig a legnagyobb tévedés, hogy ezzel lehet mások szeretetét elérni. Nem lehet, hogy nálad is valami hasonló megfelelési kényszer van a háttérben?
válasza:Tégy egy ellenpróbát! Kiket szeretsz jobban, akik tökéletesek, vagy annak hazudják magukat, illetve lenézed-a azokat, akiknek egyszer fent, egyszer lent.
Hazudni kár, mert önmagadat úgy sem tudod becsapni.
Sokszor nagyobb fáradság a hibátlanság látszatát fenntartani, mint őszintén élni.
De nehéz lehet számon tartani, kinek mit is hazudtam!
Légy békében önmagaddal, akkor másokkal is könnyebb lesz!
válasza:Olvasd el az ember, a fia meg a szamár mesét!
Valakinek sosem jó, amit csinálnak.Ki a szamarat, ki az apát, ki a fiát sajnálja, vagy éppen kiröhögi őket.
Dönts úgy, ahogy TE jónak véled, és ne törődj vele, mit mondanak mások! Persze töprenghetsz rajta, lehet-e nekik igazuk,tanulhatsz is belőle, de pillanatnyi döntésedért vállald a felelősséged!
annyira nem tűnik "megfelelés kényszeresnek", mert vannak hibáim amiket kiszoktam mutatni, de pl. azokat középsuliban még nem mertem. akkor már túlságosan lebénult tökéletességre vágyó valaki voltam. az a fura, mikor mások hibáit is tökéletesnek ítéltem, attól mert zavartalan volt.
Köszönöm a válaszokat. ezen már sokat gondolkodtam, és tényleg nagyon tudok szeretni bárkit, a tökéletlen a tökéletessel együtt. Nem arról van szó, hogy "tökéletesnek" mutatnám magam, inkább nem mutatom semmilyennek, mintsem tökéletlennek. Sokszor rosszul vagyok, rám jön valami aggodás, hogy "tuti rossz lesz, ha ezt elmondom". És aztán utólag jövök rá, hogy túlreagáltam.
Elolvasom a tanácsolt könyvet, köszönöm!:)
válasza:Nem könyv, csak egy mese:) De én nagyon szeretem, mert olyan igaz. Arra nevel, hogy te dönts, ne hagyd magad befolyásolni más által. Nincs két ember, aki egy dologról ugyanúgy vélekedne, ha mindenkinek szeretnél megfelelni, abba belebetegszel.
A fiam sopánkodik, hogy szakmai dolgokban jól megy neki az idegen nyelv, de magánéleti témákban ledermed, nem megy neki a kommunikáció. Mondtam neki, hogy ez neked magyarul sem megy. Gyerekkorától kezdve zárkózott volt, senkit nem engedett közel magához, de nem is kereste más társaságát, bár szeretett volna nagyobb elismertséget, megbecsülést, tehát jól nem érzi így magát. Gőzöm sincs, mi gátolja, bár az egész család ilyen. Ő sokszor megvádolt, hogy mi olyan zárt közösséget alkotunk. S most, mikor felnőtt, még zártabb, mint mi voltunk.Így születik az ember, vagy tudna kitörni, ha akarna? S mi van, ha nem akar? Bonyolult dolgok ezek. De elsősorban magad értsd meg, és magad szeresd!
válasza:Elolvastam, ráadásul egy szünetben sikerült letudni:) nagyon tetszett, mert kihatott rám..néha rettenetes, mennyire félek, hogy mit gondolnak rólam..
Áá, tudom milyen a fiad esete, átérzem.. egyrészt magát a történetet, velem is van ilyen, másrészt eszembejuttatja, hogy pl. édesanyúkámmal voltam olyan helyzetben, hogy leszidott aképpen, hogy "Ha még ez sem megy neked itt, ott miért menne?" Egyrészt logikusan hangzott, másrészt volt benne egy olyan is ami egyáltalán nem volt az... csak túl reagálás.. azóta nem jött be a "rém-jóslata" és még ha beis jött néha, nem zavart, nem kell mindig parázni. Szerintem ha egy ember igazán akar valamit(és nagy kérdés, hogy akarja-e), akkor néha elég csak belevetnie magát, és kialakul. Bár ez nem jelenti azt, hogy muszáj akarni.
Szerintem nem igaz, hogy "zárt közösséget" alkottok, legalábbis elég negativan hangzik, ha úgy értette, és senki sem tehet róla, ha neki nem tetszik. Nincs arra ítélve, pláne nem miattatok, hogy zártságban éljen.. Az én véleményem szerint talán akkor van a baj, ha túl nagyot akar, amivel nem bír el, pedig senki sem mondta, hogy zártságban éljen, bármikor ismerkedhetne, akárkivel, de talán a büszkesége nem engedi, mert úgy se lenne olyan jó, mint ahogy ő azt elvárja. Ez csak saját tapasztalat.. bár nem lehet erőltetni sem, hogy neki vágjak nulla-elvárással, de van úgy, hogy a lelkem a helyén van, így jobban megtalálom magam emberek között.
válasza:Mostanában beszélgettünk a fiammal - ritkán találkozunk - s ő mondta, hogy én nem bíztam benne, olyanokat mondtam neki, hogy nem fogja vinni semmire. Látod, esküszöm, hogy ilyenekre nem is emlékszem. Mindig büszke voltam rá, de tény, hogy noszogattam a tanulásra.
Mikor elkerült tőlünk, megtehette volna, hogy változtat azon, hogy nekünk nincs baráti körünk, ő gyűjthetett volna társaságot, de ő is zárkózott lett. S többre hivatottnak érzi magát,mint amilyen pozícióban van, viszont képtelen a könyöklésre, haverkodásra, nyitásra, ami viszont kell egy magasabb szint eléréséhez.
Valóban nehéz egy egyensúly megtalálása, önismeret és mások ismerete, hogy el tudjuk magunkat helyezni megbízhatóan egy skálán, mi az értékünk, mi a hibánk.
hmm, nállam az önismerettel, és mások ismeretével többnyire nincs baj, csak az önbizalmam, sokszor rosszabbnak érzek dolgokat, mint talán, ami.
Szerintem az nem szép, hogy titeket hibáztat..nincs túl sok emberi ilyen hozzáállásban, de nem tudom mi okozza, csak azt, hogy nállam is voltak hasonló érzések, bár én az ilyen gondolataimat nem kötöttem a családom orrára, mert tudtam, hogy nem igaz.. talán majd egyszer ő is belegondol abba, hogy mennyire rossz, hogy nem csak, hogy nem fejlödik ezekben, de még otthon sem probálja meg jól érezni magát, sőt..(bár tudom milyen)
az én esetemben bonyolultabbá váltak az ilyesfajta viták (ha voltak), hogy én mindent megjegyeztem.. anyúmnak megtalán az egyik hibája a: memoriája, vagy a másfajta szemlélete.. ami miatt, ha voltak is nézeteltéréseink, gyakran rágodtam azon, hogy "mennyire nem értenek meg engem"..bár ők csak törődtek és törődtek velem továbbra is mint "minta-szülők", egy időután rájöttem, mennyire hülye voltam, meg hogy semmit sem veszitek azzal, ha felhagyok a szüleim-és barátaimról való rágodásról..
Amúgy a fiadnak van valami különösebb oka arra, hogy "többre" hivatottnak érzi magát?
Amúgy erről az "Ok nélküli lázadó" című film jutott eszembe:))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!