A nők miért jönnek rosszabbul ki egymással, mint a férfiak?

Nőként írom: nekem még nem voltak ilyen női barátaim. Jól kell tudni választani.

És szerintem a zsák a foltját itt is érvényesül: nyilván akiknek lételemük a dráma meg az intrika, azok hasonlókat fognak bevonzani.

Nincs ezen mit túlmagyarázni, maradjunk csak itt, ebben (de csak ebben) a kategóriában.Már csak a pontozáson is látszik,hogy a mai nőknek nevezett szinte már korcsoknak az ad élvezetet ,hogy a semmi életüknek itt adjanak koronát a névtelenségbe burkolózott nagyszájúságukkal , hisz ha észreveszed a világ legokosabbjai mind itt tengődnek ( rémisztően van itt olyan aki a nap 24 órájában mindenhol ott van és osztja az észt, annak milyen élete lehet....) és ha valami nem egyezik a saját egyetlen elfogadott véleményükkel akkor egetrengető orgazmussal tudjdák nyomkodni a piros kezeket és az a durva , hogy tényleg jól érzik magukat utána :D Mintha bármit is számítana. A többi kateg. meg ezen röhög....

Na így van ez a munkahelyeken is, sok nő összezárva maga a pokol, mert egy jól becsomagolt farokért képesek bármire, főleg ha a főnöké és hihetetlenül, de a tanultak a durvábbak...aztán csodálkoznak hogy lerib.ncozzák a legtöbbjét.

Persze sok kivétel van, csak sajna azoknak van annyi eszük hogy nem reklámozzák magukat.

inkabb azt mondanam, sokkal tobbet kattognak az osszeveszesen.

pl lany ismerossel 1 ora telozas lelkizes, 1 hetig halgatom h tobbet nem szolnak egymashoz....

nalunk anno, osszevesztunk, jonnek, na mi a ...

lejossz sorozni, le hat... problem megoldva.

Rühellem a nőket, és ezt nőként írom.

Ahogy az előző hozzászóló mondja, a nők állandóan rivalizálnak egymással, és hiába a nagy barátság, valójában ellenfélnek tekintik a másikat.

Kétszínűek, rosszindulatúak, féltékenyek, és a klasszikus példa, amikor ülsz egy asztalnál a barátnőiddel, mosolyognak rád és dicsérnek, hogy milyen jól nézel ki. Aztán amint felállsz az asztaltól, jönnek az összesúgások, hogy "milyen előnytelen rajta ez a ruha/hogy meghízott, stb".

Nekem személy szerint felfordul a gyomrom az ilyen viselkedéstől, és ezért kizárólag fiúbarátaim vannak. A férfiak sokkal egyenesebbek, ha gondjuk van veled, akkor megmondják a szemedbe, és sokkal jobban lehet rájuk számítani.

Persze biztosan van kivétel mindegyik oldalon, de én eddig még eggyel sem találkoztam.

Ja, és még valami:

amíg még voltak barátnőim, érdekes módon, ha hallottak rólam valami nem túl hízelgő dolgot, kérdezés és gondolkodás nélkül tovább adták másoknak.

Ezzel szemben a fiúbarátaim odaálltak elém azzal, hogy "ezt és ezt hallottam rólad xy-tól, tényleg igaz?".

Közöltem hogy nem, erre szépen eligazították xy-t, hogy a jövőben lehetőleg ne terjesszen rólam baromságokat.

Persze mondanom sem kell, hogy a példában szereplő xy is nőnemű volt. :)

Egyébként van ennek a szöges ellentéte, amikor egy nő rögtön a pasiknak ad igazat - gondolkodás nélkül - , mert akkor jó pontot szerezhet. Pasikhoz tartozni menőbb, mint a lányokhoz, akár nő vagy, akár férfi.

A fogyókúrás példa tényleg nem érthető? Komolyan senki nem érezte magát rosszul, ha valami nem sikerült neki? Lehet, hogy a férfiak is nézegetik egymás bicepszét, csak nem állnak le megbeszélni, hogy "te, annyira szarul érzem magam, hogy a Sanyinak nagyobb a karja".

(Kis kitérő, de én mindig mondom, hogy nem éri meg csapatban fogyni, mert mindenki máshogy van összerakva, mindenkinek más jön be. Én több tíz kilót adtam le, és nem tetszett, amikor a mindig modellvékony barátnőm nekiállt tanácsokat osztogatni, hogy mit hogy kéne. Ő azt mondta, lépcsőzzek meg fussak, az a legjobb, a reumatológus azt mondta, hogy ne is próbáljak futni, mert tönkrevágom a térdem. És nem irigy voltam, hogy sovány, hanem nem tartottam hiteles forrásnak, mert ő nem tudta, milyen plusz 30 kilóval akár csak sétálni. De nem vesztünk össze, megbeszéltük, és lám, nem sértődött meg. Miért? Mert ha sértődős lett volna, soha nem leszünk barátok.)

Nekem vegyes a baráti társaságom, de úgy meghallgatnám, hogy mik mennek egynemű társaságokban.

Nem hiszem, hogy a férfiak ugyanannyit beszélnek az érzéseikről, mint a nők. És valaki minél többet árul el magáról, annál sebezhetőbb. Ha egy férfi társaságban elhangozna ez: "Félek, hogy nem elégítem ki a feleségem, és a múltkor a fejemhez vágta, hogy még egy polcot sem tudok felfúrni, annyira rosszul esett."

Akkor lehet, hogy ha összeveszne a barátaival, a fejéhez vágnák, hogy "Béla, te polcnélküli minipöc$, mit pofázol?"

Úristen, most olvastam a fogyókúrás hozzászólást...

Nekem is lenne mit leadni, igazság szerint már évek óta küzdök a súlyommal, de még várat magára a siker. Na mindegy. Egyszer én is belekezdtem a barátnőmmel közös fogyókúrába, eleinte nem nagyon szólt másról, minthogy nyafogjunk vagy álmodozzunk, aztán nem találkoztunk egy ideig, épp írni akartam neki az egyik közösségi oldalon, hogy majd találkozzunk, amikor megláttam róla az egyik (talán évzárón vagy ilyesmin készült) új képét, ahol rettentően csinos és karcsú volt. Gratuláltam is neki, sőt élőben is vagy ezerszer megjegyeztem, hogy mennyire csinos, mert tényleg varázslatosan nézett ki (csinosabb ruhákat is hordott). Eszembe sem jutott, hogy emiatt utáljam, igaz kicsit azért sajnáltam, hogy én meg nem fogytam úgy le. Ezt nem azért írtam le, hogy dicsekedjek, hogy én mennyire más vagy jobb vagyok, csak számomra tényleg nagyon nehéz ezt elhinni, nem is értem más nőknek mi játszódhat le a fejében. Olyan szürreális az egész szerintem.

Különben egyetértek azzal, aki utána írta, hogy neki fiú barátai vannak, nekem is, és valóban igaz, hogy:

"Ezzel szemben a fiúbarátaim odaálltak elém azzal, hogy "ezt és ezt hallottam rólad xy-tól, tényleg igaz?".

Közöltem hogy nem, erre szépen eligazították xy-t, hogy a jövőben lehetőleg ne terjesszen rólam baromságokat."

Valahogy ez már haverság esetén is így működik, nőknél pedig sokszor az évek óta legjobb barátnője sem hisz az embernek, ha megvádolják valamivel vagy valami kavarás van. Szomorú..

Valóban van olyan nő, aki rögtön a pasik pártját fogja, de az általában olyan kis ribi-szerű, saját véleménye nem igen van és a gondolkodás sem túlságosan jellemző rá. Azért szerintem a legtöbben szerencsére nem vagyunk ilyenek. Én legalábbis a férfiakat is osztom, sokszor megkaptam például, hogy férfigyűlölő vagy feminista vagyok, pedig nem, csak akkor éppen betelt nálam a pohár vagy hiába hangsúlyoztam, hogy nem akarok általánosítani és tudom, hogy vannak kivételek ez valahogy elkerülte az emberek figyelmét. De igazából mindegy, általánosságban kijelenthetem, hogy nem érdemes ilyesmik miatt leállni vitázni, magasról le kell sz@rni.

Nem kötekedésből reflektálok egyes hozzászólásokra, csak gondoltam megosztom én is a gondolataimat, meg hát így szokott haladni a társalgás, így sikerül jutni valamire általában. :)

Tehát az én baráti körömben, ill. köreimben igaz, hogy nem napi rendszerességgel, de azért bőven szoktak beszélni a férfiak az érzéseikről. Még haveri körben is. Olyankor általában a többiek próbálnak segíteni pár mondattal, vagy elmesélik, hogy velük mi történt hasonló helyzetben, esetleg ha nem tudnak mit mondani, akkor meghívják az illetőt valamire vagy elviszik valami programra, hogy ne őrlődjön magában. Tehát a segítő szándék jellemző általában.

Az meg mondhatni elvi kérdés, hogy később nem cikizik ezzel az embert vagy nem használják fel ellene, valahogy a férfiakra ez annyira nem jellemző (legalábbis a normálisabbakra nem), ők nem állnak le ilyen kicsinyes dolgokkal visszavágni. Ha meg van is ""Béla, te polcnélküli minipöc$, mit pofázol?"" beszólás, az is inkább csak viccből, csipkelődésből, de nem bántó szándékkal. Na persze biztos vannak társaságok, ahol tényleg beszólásnak szánják.

De ami érdekes, hogy mindig milyen sokan említik a rivalizálást. Én ezt annyira nem szoktam érezni, pedig legtöbbször gyönyörű barátnőim voltak, akik sokkal jobban néztek ki nálam, meg népszerűbbek is voltak, mert valahogy közvetlenebbek tudtak lenni másokkal, ezáltal könnyebben alakítottak ki új barátságokat. De én erre inkább elismeréssel gondoltam. Szóval azt hiszem, ha lesz időm keresni fogok valami tanulmányt vagy cikket a témában.

Én a rivalizálást leginkább csak munkából ismerem, de szerencsére ott is inkább férfi munkatársaim vannak/voltak, így mindig úgy zajlott, hogy munkaidőben vagy amikor tétje volt a dologban kíméletlen összecsapások voltak, de utána amikor nem dolgoztunk minden visszaállt a normál kerékvágásba és beszélgettünk a szokásos témákról és jóban voltunk, semmi feszültség nem volt.

Őszintén sajnálom, hogy a nőknél ez általában nem így megy, mert szerintem sokkal stresszesebb, sok felesleges vitával kitöltött életük van emiatt. Vagyis a többségnek, és még azoknak is egy kicsit, akik próbálják ezt tudatosan elkerülni (saját példámból kiindulva is tudom). A férfiak között általában nincsenek ezek az energiaelszívó marhaságok és határozottan jobb is úgy.

De sajnos nem látok rá sok esélyt, hogy ez valaha nagy fordulatot vegyen és eltűnjön vagy mérséklődjön, csoda lesz, ha nem élesednek ki a helyzetek még jobban...