Egy szociopata lehet jó ember? Vagy egyáltalán lehet embernek tekinteni?

A szociopata nem felel meg társadalmi normáknak, ezért kívűlesik az egyház által előírt erkölcsi sémán (bár kétségtelen, hogy a szociopaták közt is vannak radikálisak, és enyhén károsultak). Ha egy szociopata szemével tekintünk a világra, akkor ő nem, vagy egészen máshogy értékeli a rosz dolgokat, mint egy egészséges felnőtt. Ezért nem a szociopatát kell felelősségre vonni, hiszen a legtöbbjük nem tehet a betegségükről. Szerintem úgy viszonyúljon egy átlagos ember valamilyen szociopatához, mint egy autista emberhez, vagy egy kóbor kutyához (autista, hisz ember ő is, csak a külvilágtól betegsége elszakítja, ezért deformálódhat képe a világról). Nem babusgatni kell, hanem megtalálni vele a közös hullámhosszot. Az ilyen betegek így kezelhetőek legjobban. Amíg nincs meg a közös hullámhossz, addig egy ismeretlen, kóbor kutyához hasonlít viselkedésük: Figyelik az embereket, de nem beszélnek hozzájuk. Várnak és gondolkodnak, de elég egy félreértett pillanat és már kész is a konfliktus (pl; ha egy idegen kutya szemébe nézel, az ingerültté teszi, mert ez a falkabeli felsőbbrendűséged jelenti, holott számunkra épp a figyelem, megértés jelképe. Ha egy szociopatának nem köszönsz a lépcsőházban, azt szörnyű sértésként is értelmezheti, utánnad mehet és elkezdhet káromkodni, esetleg verekedni, provokálni). Viszont, ha háziasítjuk a kóbor kutyát, tehát megtaláljuk a közös hullámhosszt (köszönünk neki, ha tudjuk, hogy elvárja), akkor közel enged. Megsimogathatod őt, a kölykeit is.

Szerintem valahogy így működik.