Egy rendkívül antiszociális (NEM szociopata), önsajnáló ember voltam, de most, hogy nagyjából ismerem a hibáimat, nincs ötletem: hogyan tovább?

25 éves vagyok, talán 10 éve is tart már az az állapotom, amelyet leginkább céltalanság, otthonülés, emberiszony, konfliktuskerülés, önostorozás, önsajnálat, megfelelni vágyás, állandó búval baszottság jellemez legjobban. A címben azért fogalmaztam múlt időben, mert ez javarészt már eltűnőben van, felismertem a hibáimat, nyitok az emberek felé, nem naivan, hanem őszinte érdeklődéssel, ami csodálatosan jó élményeket eredményezett, szóval sokat változtam.

Azonban nem igazán tudom, merre tovább. 25 évesen most kezdtem el egy 2 éves mesterszakot, tehát 27 leszek, mire végzek, és nagyon zavar, hogy a "szüleim nyakán lógok"

még mindig, mikor a környezetemben már sokan dolgoznak. Több minden érdekel, rajzban, vizuális látásmódban jó vagyok, talán ezt lenne érdemes fejleszteni, de elég sok minden érdekel ahhoz, hogy a bőség zavarában ne tudjak dönteni, mire is feküdjek rá igazán. Eközben barátnőm is csak egyetlen komoly volt, távkapcsolat 3 évig, végül szakítottam vele, mert nem szeretem igazán. Nagyon tetszik egy lány most a suliban, mert komoly gondolkodású embernek tűnik, viszont tudom, hogy én csupán elméletben tudok dolgokat, nem aszerint élek, amiket vallok, amiket fontosnak gondolok. Óriási tehert érzek magamon.

Általános közhelyek (állj pozitívan az élethez, stb.) nem érdekelnek, inkább az, hogy melyek lehetnének azok az első apró lépések, amelyek kellő önbizalmat adnának ahhoz, valódi lelkesedéssel álljak az élethez, amelynek velejét már tudom, hogy órási butaság lenne nem az utolsó cseppig kiszívni :). Köszönöm a válaszokat, s ha lehet olyanok írjanak, akik átéltek hasonblót, megvívták a maguk nem kis harcát önmagukkal. 25/F