Jó felfogás az, hogy "nem is olyan rossz az én sorosom, máshoz képest"?

Talán én nem úgy fogalmaznék, ahogy a barátod, hogy jobb nekem mint másnak, de a lényeg ugyanaz.

Hálát adok azért amim van. Boldog vagyok pl hogy van pénzem kenyérre. Mert nem kell éheznem. Nem azért mert a másiknak nincs, hanem mert nem vagyok éhes.

Boldog vagyok, hogy a drága BKV jegyet meg tudom venni, mert nem kell gyalogolnom. Nem azért mert a másik nem engedheti meg magának.

Szóval a hozzáállás jó, de a miért jón még egy kicsit lehet csiszolni.

Én nem másokhoz mérem magam és nem másokéhoz az én sorsomat. Ahány ember, annyi jellem, annyi képesség, annyi sors és olyan alacsony, vagy magas tűréshatár.

Viszont ha az ismerősöd szeretne külföldön munkát vállalni, akkor ne siránkozzon, hanem próbáljon tenni érte, keresse a lehetőségeket.

Jó gondolkodás, csak borzalmasan nehéz. Márpedig az alábbi bemutatja, miért:

Egy Moldova anekdotában volt (bocs , nem halászom elő hogy szó szerint idézzem). A lényeg, hogy egy ember kesereg az utcán, hogy nincs cipője. A barátja odamutat egy koldusra, akinek nincs lába, és elmondja, neki mennyivel rosszabb. A válasz: "de hát attól, hogy neki nincs lába, nekem még nem lesz cipőm!"

Tehát sajnos nagyon nehéz értékeli, amink van, ha éppen valami hiányától vagy bánattól szenvedünk. Nagyon nehéz nem kiborulni azon, ha megcsalnak, megaláznak, elutasítanak, azért, mert tudod, hogy XY meg a komplett családját vesztette el egy háborús övezetben, és mellesleg éhezik.

Hiába elborzasztó belegondolni, milyen lehet egy pokoli kínokat okozó halálos betegségben lassan elrohadni egy ócska kórház ágyán, ha nekünk a fogunk fáj, vagy 15 öltéssel varrják a sebünket, még mindig nemigen megy, hogy mázlisnak érezzük magunkat.

Hiába örülhetnénk, hogy van vízöblítéses vécénk és összkomfortos garzonunk, ami globálisan nézve mind luxuscikk, ha épp csőtörés miatt térdig ázunk a lacsakban, ami egyéb vaskos károkat is okozott nekünk.

Szóval az elmélet nagyon jó, és őszintén gratulálok annak, akinek ez megy, örülnék, ha így tudnám látni a dolgokat. A többségnek nem megy - nekem sem.

Igen, jó.

Most akkor panaszkodom kicsit: Én a párommal élek, de el akarok költözni, de egyenlőre míg nem tesznek át teljes munkaidőbe (most 4 órás vagyok, de remélem hamar 8 lesz belőle), addig sajna olyan emberrel kell élnem aki elhanyagol, leszar, utál szexelni (22 éves pasi, ha nem lennék ebbe a helyzetbe el se hinném), zavarja, ha eszem, mert lassan eszem, zavarja ha iszom, ha elöl marad valami, hogy gépelek (pl, mint ahogy most írok ide). Meg már nem is szeretem emiatt. És ráadás a szüleivel élünk és úgy érzem én csak egy megtűrt akárki vagyok, nem érzem, hogy szeretnének. Egy senkinek érzem magam, szüleim nem keresnek 2 hete vagy meg van 3 is, ha én keresem őket, le se tojnak, elhajtanak a telefonba, hogy most nem jó, haggyál, nem érek rá (mindegy, h hétvége van vagy sem, Anya nem dolgozik nem hiszem el, hogy nincs napi 5 perce rám).

De nézzük a jó oldalát. Legalább Dolgozom, még ha 4 órába is egyenlőre, de legalább kicsit szükség van rám és tudok kicsikét félretenni. Valakinek ennyije sincsen. Nem vagyok beteg, sok embernek itt fáj, ott fáj. Nem fázom, van fedél a fejem felett. Sokaknak sajna (Hála a devizahitelnek) ez sincsen, vagy nincs pénz fűtésre. Van mit ennem, mert, ha elveszteném ezt a kis melót enni akkor is lesz mit, mert azért csak segítenek a párom szülei. (Azért gyűjtöm nagyon most a lóvét, ha esetleg ilyen lenne akkor se kerüljek azonnal se utcára, se anyámékhoz, legyen kis tartalék).

Ez a mosatni helyzet.

Régebben ennél szarabb volt, Anyámékkal éltem, annyira utálta már velük lakni, mert szegények voltak és tök úgy jött le, hogy az én hibám. (Érdekes, melózni meg nem engedtek, bruhaha). Pénz csak egy dolog, de ez, hogy én vagyok a hibás... Meg a türelmetlenségük, ha valamit nem értettem meg harmadjára elkezdtek üvölteni aztán otthagytak a tankönyv felett.Így jött, hogy

sz@rban is próbálom találni a kevésbé büdös részét.

Bocsi, hogy ilyen hosszan írtam, de ma is történt pár dolog a családban és elhatalmasodott rajtam az elkellmondjamvalakinek érzés.

Elnézést a hosszú panaszért.

25/N

Én alapjában háromféle hozzáállással értek egyet:

1. Elégedett vagyok a sorsommal. Nem azért, mert másoknak rosszabb, hanem mert én úgy érzem, hogy nekem ez így jó.

2. Nem vagyok elégedett a sorsommal, ezért változtatni próbálok, készen állok arra, hogy megragadjam a lehetőségeket.

3. Nagyjából elégedett vagyok, amivel nem vagyok elégedett, az vagy nagyon rajtam kívülálló okoktól függ, amin maximum korrigálni tudok, vagy a változtatás akkora áldozattal járna valami más téren, hogy nem éri meg, ezért inkább választom a kevésbé rosszat.

Szerintem jó is meg nem is.

Jó abból a szempontból, hogy én is nap, mint nap mondogatom ezt magamnak, de nem nyugszom bele, ugyanis akkor hiányozna belőlem a motiváció, hogy előbbre lépjek. Ebből a szempontból tehát rossz. És abból is, hogy első körben mindenkinek a saját problémája a legfontosabb, és ez így normális, mert Afrikában az éhezést, vagy a vietnami árvák helyzetét úgysem tudjuk megoldani.

Szóval ha azt nézem, hogy mindenki sepregessen csak a saját portáján, akkor ellentmond ennek a felfogásnak.

És az éremnek mindig két oldala van, nem csak azt kell néznünk, kiknek, mennyivel rosszabb a sora, mint nekünk, mert nézni kell azt is, kinek, mennyivel jobb, ugyanis csak így kaphatunk reális világképet.

Ha valaki csak eszerint a felfogás szerint él, az homokba dugja a fejét. Egyébként nem összehasonlítgatni kell, hanem az embernek a saját helyzetéből a lehető legjobbat kihozni, szerintem.

A mondásról amúgy egy másik ugrik be: "boldogok a lelki szegények".

Szerintem ez hülyeség. Én nem siránkozok, de nem értem, miért kéne jobban éreznem magam azért, mert másnak szarabb.

Ha egész nap nem eszek, örüljek magamnak, mert más 2 napig éhezik?

Ha amputálják az egyik lábam, akkor is maradjak kussban, mert másnak mindkét lábát levágták?

Annak meg ne kelljen már a 21. században csodaszámba mennie, hogy tiszta víz folyik a csapból...

Nem vagyunk tartósan betegek? Rák? AIDS?

Nincs háború? Szíriáról hallott már?

Nem kell megküzdeni az ételért? Ugyanmár...

Szerintem ez debilség.

Anélkül is lehet nem nyavajogni, hogy hülyeséget beszélsz.

"Jó gondolkodás ez? Hogy nem is olyan rossz az életünk másokéhoz képest?"

Ha neki így jó, akkor gondolkodjon így. Olyan pedig mindig lesz, akinek szarabb nálad.

Utolsó!

"miért kéne jobban éreznem magam azért, mert másnak szarabb"

Ennek a felfogásnak ez egyáltalán nem ez a lényege, mert annak örülünk, ami NEKÜNK VAN.