Befeléforduló, introvertált személy vagyok, sokszor érzem kevesebb vagyok az extrovertáltaknál, sokan nem jól ítélik meg az ilyen embereket, vagy nem is akarják, van hasonló tapasztalatotok?

Azt hiszem, ez a fajta "kívülálló vagyok" érzés introvertált népbetegségnek tekinthető. Hidd el, nagyon sokan átéljük ezt!

A facebook mintha direkt promotálná a felületes, buta önmutogatást. (Én speciel nem is vagyok fenn facebookon, mert szerintem időrabló, buta, sokszor idegesítő, és nem bízok ebben az adatgyűjtő gépezetben.) Sokan, azt hiszem, az elképzelt és idealizált életüket mutatják be a közösségi oldalakon a csilli-villi, szépen kiglancolt profiljaikban. Tehát nem annyira azt, hogy milyenek valójában, hanem milyennek SZERETNÉNEK tűnni, milyennek kívánják láttatni magukat?

Mindaz, amit leírtál önmagadról, introvertáltaknál teljesen normálisnak számít! Kiváltképp, hogy írod: akik ismernek, azok értékelik a humorodat.

Kemény feladat viszont, megtanulni érvényesülni, megnyilvánulni egy ilyen profilépítős, kifelé élős világban.

Tetszik, ahogyan megfogalmaztad ezt: "kevésnek is rzem magam (...), hiszen mások ragyognak, míg én csak pislákolok, vagy fel sem villanok."

Velem is sokszor megtörtént már, hogy másokat ragyogni véltem, és azt hittem: kevesebb vagyok, mert társaságban én sem szoktam sziporkázni. Azonban akik "kifelé" ragyognak, azok lehet, hogy szinte teljesen kihunynak, talán még nem is pislákolnak, ha nincsenek körülöttük mások!

Az extravertált ember mások közelében, másokkal interakcióba lépve nyer energiát, ezért tűnik ragyogni, viszont egyedül adja le az energiáit.

Az introvertált ember éppen fordítva, interakcióban adja le az energiáit, ezért "merülünk le" emberek között egy idő után, de egyedül, csendben, nyugodt környezetben nyerjük vissza energiáinkat. (Viszont túl sokat egyedül lenni sem szerencsés, mert pszichésen éppen így "túl lehet telítődni".)

én is intro- vagyok, vagyis ambivert (eléggé váltakozó, hogy extro- vagy intro-, de egyik sem túl erősen). mostanában inkább intro- és a "kedves családom" és a környezetem hatására némi önbizalomhiány, is hozzácsapódik, így visszahúzódóbbnak tűnök. pedig nem.

kérdező, teljesen normális vagy. nem vagy kevesebb, mert ahogy írod, jól érzed magad azokkal, akiket közelről ismersz. ennyi. ez bőven elég. nekem is így megy. én vagyok az, aki társaságban nehezen old, és csak akkor, ha van ott egy megbízható haver, barát, aki segít.

házibuli jellegű eseményeken kifejezetten érdekes, ahogy azon kapom a társaságot, hogy maroknyi, kb. 4-5 fős csoport gyűlik össze a sarokban vagy a hűtőszekrény mellett - mi vagyunk az introvertáltak és jól elvagyunk így, meghittebb, jobb.

mivel én valahol félúton vagyok, nem jövök ki túl jól az extrémitásokkal. nem szándékosan és nem utálom őket, viszont nagyon bosszantó tud lenni a helyzet, amikor valaki "rámpörög" vagy éppen elbújik a sarok sarkába és bolhaméretűvé zsugorodik és még láthatatlanná is próbál válni.

egyébként valóban, a társadalomnak van egy olyan sodrása, ami az ESTJ (extrovertált, érzékelő, logikus, ítélő/tervező) személyiséget preferálja. persze helyzettől, helytől függ, de valóban, a fősodor erre mozdul rá, ezt várja el.

én sem vagyok ilyen. (valaki korábban már említette, hogy INFP. jééé. én is!!!!!!! :D végre valaki.)