Lenézitek a zenészeket?
8. És Te egyébként a kétszínűségről, képmutatásról, nem őszinte megnyilvánulásokról mit gondolsz? Amikor egy zenész a hozzá nem közel álló,de felé vmilyen szinten érdeklődést mutató hallgatók felé mindig a jót mutatja, szépen beszél róluk/velük csak éppen a hátuk mögött mondja meg csúnyán (sőt trágár módon) az őszintét róluk?
És azért ez előbb-utóbb kiderül.
És a csalók is belebuknak egy idő után a jól felépített színjátékukba!
"És a másik kategória az én fejemben azoké a zenészeké, akik bulikban, kocsmákban lépnek fel, róluk, igen, azt gondolom, hogy naplopók."
Először is ezt a férjem nevében kikérem magamnak! Ő közel 30 éve a zenész, igaz voltak kisebb szünetek az életében, szokott kocsmákban is fellépni, fesztiválokon is, megjelent már több lemeze, dalszerző és szövegíró, énekel és hangszeren is játszik (nem, nem szintiboy:D, nem is ezt a műfajt képviseli). Fogalmad sincs róla milyen kemény szakma ez, mi mindennel kell harcolni, hogy az ember mindig azt adhassa a közönségnek amit elvár, senkit nem érdekel milyen szar napod van, vagy épp beteg vagy a színpadon ennek nem szabad látszania. Ő egy nagyon intelligens, érzékeny ember. Ezen felül több zenészt is ismerek, jókat és rosszakat is, okosakat és butákat, bunkókat és szerényeket. Nem szabad így általánosítani, hogy valaki azért mert nem hangversenytermekben lép fel és nem komolyzenét játszik, akkor ő már egy naplopó senki. Ezt az összes zenész barátom nevében kikérem magamnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!