Miért szeretik ennyire Magyarországon a noname "zenészeket"?

Akiket nem ismersz nem tudsz igazán szeretni, így akiket mindig a képedbe nyomnak, hogy "ISMERD MEG, MERT ŐK JÓK"

könnyebben memorizálhatóak. Minden sarkon, az összes ismerős emlékeztet rájuk, így a többségnek nincs oka kutatni a tényleges tehetség után, megelégednek a felszínnel.

Azon túl, ha te egy degradált többségnek meg akarsz felelni, akkor te is degradálódsz a jó baráti viszony fenntartása végett. Kétféle kiút van ebből a csapdából, hogy ne szigetelődj el és az igényesség is megmaradjon:

- Zeneileg hasonló ízlésű csoporttal mész el bulizni.

- Alkotóvá változol növelve az előbb említett csoport

igényes és választható együtteseinek számát. Ha többen is így tesznek, mert "Egy fecske nem csinál nyarat" egy új igényes többség lassan kiszorítja a gyenge minőségű maszlagot, de ezeknek az együtteseknek nem szabad megmaradni az underground szinten, mert különben a média soha nem fogja köznépszerűvé tenni az igényes zenét.

Az általad említett hölgyeket vagy urakat nem ismerem ugyan, az a jelenség azonban nem idegen előttem, hogy a televíziós tehetségkutatóban színpadra lépő jöttmentekből egykettőre sztár lesz, pedig mindössze annyit tesznek ennek érdekében, hogy vigyorognak, mint a vadalma, és semmitmondó dalocskákat danolásznak olyan szinten, amiért minden, magára valamicskét is adó zeneiskolából rég eltanácsolták volna őket.

Elsőnél a pont: ők vannak, tehát a nép őket szereti. Tudod, ugye, hogy a tömeg mi alapján választ kedvenceket magának? Azt szereti meg, amit elé raknak. A tévében, rádióban unalomig nyomott "sztárok" kéznél vannak, tehát őértük kezdenek el rajongani.

Ha tehát röviden és tömören szeretnénk megválaszolni azt a kérdés, hogy miért szeretik Magyarországon ennyien a noname "zenészeket": nos, azért, mert lusták távolabb nézni az orruknál, és igényük sincs a gyenge elégségesnél magasabb színvonalra.

Ami elég szomorú mondjuk...