Hogyan mondjam meg kultúráltan egy jó ismerősnek, hogy kezd kicsit túl nagy arca lenni a semmire?

Ezzel az illetővel 16 éves korunkban ismerkedtem meg egy munkahelyi betanítás során diákmunka keretein belül 2018-ban, megvolt a közös hang, nagyon jól megértettük egymást, sok mindenben segítettünk egymásnak. Ő hamar kilépett a melóból, de a jó kapcsolat megmaradt.

A sors úgy hozta, hogy 21-ben ismét egy helyre sodort minket az élet, kollégiumban szobatársak, egyetemen pedig szaktársak lettünk. Akkor újra szorosabb lett a viszony, együtt csináltunk mindent, órák után, és szabadidőnkben is. Mára már ismét különváltak útjaink a sors úgy hozta, de úgy érzem lassan lelkileg is.

Én hazaköltöztem szülőkhöz, dolgozom, ő albérletben lakik, és az apjától kapja mindenre a pénzt, amivel nem is lenne nekem problémám, ha nem fikázna mindenért.

Azt hiszi, hogy poénos az, ha "viccből" csak úgy kvaanyázik, mikor nálunk volt fikázta a lakásunkat, leszólta szüleim főztjét, testvéreimet kritizálta, szóval botrányos volt legutóbb. Ezt később neki telefonon szóvátettem amire annyi volt a válasza, hogy "vegyem a poént", meg, hogy "csak baromkodik." Rendkívül kínos volt ez, és őszintén tőle nem vártam ilyet, azóta folyamatosan ezt csinálja. Nem mondja ki, de minden apró sikert, vagy élményt irigyel tőlem, ez a szemén látszik, illetve ha nekem sikereim vannak valamiben, akkor lebecsmérli, megpróbál lehúzni, hogy neki miért jobb, holott anyagi támogatás nélkül 3 napot nem bírna ki, annyira felelőtlen. Mára odáig fajult, hogy képes olyanokba belekötni, hogy egy kis folt van a pulcsimon.

Hogyan mondjam meg ennek az embernek, hogy vagy megváltozik, vagy ezt itt zárjuk le? Nyilván, nagyon régóta ismerem, a volt személyiségét is rendesen megismertem, azért fáj annyira ez az egész. Ha most ismerem meg, ebben az állapotában, akkor szó nélkül lepattintom.