Gyerekkoromban valami miatt rendszeresen elbújtam amikor vendégek, rokonok érkeztek hozzánk. Mai ésszel már fel sem tudom mi lehetett ennek a kiváltó oka. Másoknak is volt hasonló érthetetlen szokása? Mi lehet ennek a jelenségnek az oka?

Én nem elbújtam, csak ki sem mentem a szobámból, nem akartam senkivel sem találkozni

Egyáltalán nem érthetetlen. Lehet simán egy introvertált gyerek vagy egyszerűen nem kedveli az adott rokont, főleg ha azok vegzálják, produkáltatják vagy fogdossák. Én is legszívesebben elbújtam volna csak nem lehetett, muszáj volt tűrni ahogy csókolgatnak meg kibeszélnek úgy, hogy ott ülök 1 méterre, mintha hülye lennék. Még szerencse, hogy ritkán jöttek.

Én is ezt csináltam, plusz voltak rokonok akiktől ok nélkül féltem. Nem értem miért csináltam.

Mi a bátyámmal minden játékot eltüntettünk a szobánkból, nagy zsákokba raktuk őket és beraktuk a kamrába, ha vendég gyerekeket vártunk, nehogy kárt tegyenek bennük. Ennek persze volt oka, korábban az egyik babám kezét leharapta az unokatestvérem.

Én pl 4. szülinapomon nem jöttem elő az asztal alól (nem volt tervezett vendégség, csak a nagymamám odacsődített mindenkit, holott ő is vendég volt. De jött a másik két fia is családostól, hirtelen ott volt 9 ember, hát elbújtam.

Nem bújtam el, mert minek, nem jöttek be hozzám, ezt felfogtam önállóan is. Csak egyszerűen nem mentem ki, még köszönni se vagy épp csak addig, aztán mentem is vissza a szobámba.

Inkább elbújtam volna kategóriás téma volt ez, de nem tettem, csak nem éreztem jól magamat a küzelükben.

Régen nem jöttem ki a szobából. Aztán megtanultam, hogy előbb utóbb úgyis ki kell mennem. Akkor meg már jobb, ha egyenként köszönök mindenkinek, amikor megjönnek, nem pedig egyszerre mindenkinek, amikor már el vannak foglalva.