Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Érthető, ha emiatt nem tetszik...

Érthető, ha emiatt nem tetszik ez a munka?

Figyelt kérdés

Telefonos ügyfélszolgálatosként dolgozom egy bankban. Előtte nem volt ilyen munkám, nem tudtam, mi vár rám. Már 7 hónapja dolgozom itt és egyszerűen utálom. A legfőbb ok, amiért utálom, ahogy beszélnek velem az ügyfelek. Nem is az, hogy valaki bunkó, személyeskedik, mert ilyen munkán kívül is előfordul, de itt nem védhetem meg magam. Olyan, mintha az ügyfél lenne a felsőbbrendű, nekem mindent el kell viselnem, kedvesnek kell lennem, nem védhetem meg magam, nem tehetem rá a telefont (egy kivétel van, ha konkrétan csúnya szót mond rám, de akkor is többször figyelmeztetnem kell, hogyha nem hagyja abba, akkor leteszem). Fenyegettek már meg telefonban, szidták a családomat, minősítették a munkámat, mert utána kellett járnom valaminek, hogy segítsek neki és nem tetszett neki, hogy több időbe telik. A többiekkel is megcsinálják ugyanezeket, de ők vagy röhögnek, vagy kidühöngik magukat fél percben, aztán elfelejtik. Ez az egyetlen olyan szituáció, amikor nem védhetem meg magam és nem hagyhatom ott az embert. A főnököm, ha így beszélne velem, felmondanék. Ha a párom, szakítanék. Ha anyám, kiosztanám és egy ideig nem beszélnék vele. Na de itt nincs ilyen opció. Még mondta is az egyik ügyfél nekem, hogy úgy beszél velem, ahogy akar, nem tehetek semmit ellene. Igaza volt. De ez nagyon fáj nekem. Egyszerűen utálok alul lenni úgymond, és lehetőségem sincs pozitívan kikeveredni. Persze tudom, hogy a bank szolgáltatásaival van gondjuk, csak éppen én vettem fel a telefont és rajtam vezetik le. A legjobb, hogy ilyen embereknek van házastársuk, családjuk, akik egy random ügyintézőt fa.ssz.opó k.váznak le, megdöbbentő.


Normális, hogy ezt én nem viselem el? Azért érdekel, mert a legtöbb munkatársam 4-5 éve van itt és nem úgy tűnik, hogy annyira rosszul éreznék magukat.


tegnapelőtt 07:58
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
93%

Lehet, hogy te érzékenyebb vagy náluk, akkor viszont nem való neked olyan munka, ahol ki vagy téve ilyennek. El kell vállalni valami mást így, esetleg nem a szakmádban.

Én ápoló voltam, rendszeres volt az ocsmány beszéd velünk szemben. Átlagban nem a betegek, a hozzátartozók részéről. Volt olyan, hogy végstádiumú rákos beteg családja akart minket megölni, mert nem szórtunk bele a kérésükre valami homeopátiás bogyót az infúziójába (azonnali trombózist okozott volna, orvosi rendelés nélkül önkényesen semmit nem is adhatunk amúgy sem).

Volt, hogy fel akartak jelenteni, hogy valami parfümje eltűnt a betegnek (kiderült, hogy a táskája 26000. zsebébe tette és nem találta, de előtte a család megrágalmazott lopással).

Mi ezeket tudtuk kezelni, egyszer sem emelhettük fel a hangunk, kedvesnek kellett lenni, segítőkésznek akkor is.

Voltam másik oldalon is, egyszer a vízműhöz kellett mennem az új lakásom számlái ügyében. Előttem egy pasi összeveszett az ügyintéző nővel, aki kb. letépte az arcom. Hogy ez is kéne, meg olyan papír is kéne, miért nem hozom... és csak mondta, mondta. Aztán mondtam neki türelmesen, hogy első pecó, kerestem a neten infót, nem írták, hívtam őket, nem vették fel.

Szóval van olyan ügyintéző, hogy kb. bocsánatot kell kérned, amiért élsz.

Annak sem való ez a munka, de a túlérzékenyeknek sem.

tegnapelőtt 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim válasza:
93%
Valakinek nem való az ilyen munka, én 4 év után égtem ki teljesen ettől ( értsd úgy hogy már egészségügyi problémáim kezdtek lenni) . Általában nálunk a munkatársak 80%-ka 1-1,5 évig bírta. Nálunk mondjuk semmi lehetőség nem volt a hìvás megszakìtásra, és egy sóhaj miatt is megrovott a főnököm. Egyszerűen ehhez "vastag bőr" kell, ami nincs meg mindenkinek, ez nem a te hibád.
tegnapelőtt 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
92%

Érthető. Egészséges ember nem azereti ha napi 8 órában veszekednek vele. Akkor se ha ez a munkája. Nem vagy emiatt rossz, gyenge vagy bármi más. Csak emberből vagy.


Senkit se arra teremtett a jó Isten hagy egy cég lábtörlője legyen. Pedig az ügyfélszolgálat egy része az. Eleve azokat az ügyfeleket kapod meg akik elégedetlenek, mert aki boldog az nem telefonál be.

tegnapelőtt 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
88%
Érthető. 1 percig nem csinálnám.
tegnapelőtt 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
87%
Teljesen érthető, és igazad is van, ugyanakkor az ügyfélszolgálatos munka ezzel jár.
tegnapelőtt 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
33%
Ez csak munka. Nem kell a szívedre venni.
tegnapelőtt 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%
Ha ezt nem viseled el, akkor ez a munkakör semmiképp nem neked való. Nem is értem miért szivatod magad 7 hónapja már akkor ezzel. Mindenképp érdemes váltani, mert ezzel magadat pusztítod csak szép lassan és folyamatosan.
tegnapelőtt 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
80%
6# Ok.. Akkor valaki teljes erőből sípcsonton rúg. De csak brahiból tette! Nem kell annyira a szívedre venni....
tegnapelőtt 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
86%
Te vagy a villámhárító. Egy villámhárító ne féljen a feszültségtől. Ha fél, nem neki való a villámhárítósdi.
tegnapelőtt 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
6-os az idegrendszernek ezt csak ideig óráig tudod megmondani. Leht hogy tudatosul benned, hogy "ez csak munka", de azért csak hallod a kiabálást, agressziót, sokszor fenegetést. Tudatosa, tudat alatt is hatással van az emberre.
tegnapelőtt 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!