Sok ismerősömnek elképzelhetetlen jövőbeli tervei vannak, amire semmilyen reális esély nincs. Ha leszóljuk, vagy kételkedünk benne, miért sértődnek meg? Miért nem látnak reálisan?

Miért kell leszólni ezeket az embereket? Ha rákérdez a véleményedre, udvariasan elmondhatod, de kéretlenül nem hiszem, hogy kell nekik a tanácsod, ami ...mi is? Soha ne reménykedjen? Maradjon a f.sban, mert nem okos/gazdag/talpraesett, akármi?

Még taknyos kisiskolás voltam, nem kötött le a suli. Órákon arról fantáziáltam, hogy egyszer gazdag leszek és nem kell háromnapos margarinos zsemlét ennem, hanem nekem is lesz illatos péksütim, mint a gazdag osztálytársaknak.

Mindenért megaláztak, a használt cuccaimért, azért, amiről nem tehettem, élen a tanárral.

Mindig gúnyolt, hogy az Xy-ka, a kis álmodozó, sosem figyel blablabla.

Szóval elképzeltem, de nem hittem a jobb életben.

Felnőttem, nyomorogtam, éppen egy kukából vettem ki valami ruhát, amikor megszólított egy tag összehaverkodtunk, aztán ő kiment külföldre.

Aztán később kivitt engem is.

Aztán teltek az évek és mindenem van, nyaralgatok, azt eszek, ami tetszik, pedig azt gondoltam, ott poshadok meg a nyomorban.

Az élet kiszámíthatatlan, bárkinek bejöhet (vagy nem).

Amikor elmegyek a beszólogatós volt osztálytársak némelyike mellett nagy ritkán, ha arra járok és elfordítja a fejét... mert most ő van rongyokban.

Nem kell leszólni senkit. Én ritka rossz tanuló voltam, meg ritka lusta sőt, feltalálni sem találtam fel magam eleinte. Magamon kívül senki nem hitt bennem.

Itt ahogy látom, nem is az álmok méretével van agond, hanem hogy csak álmodoznak és nem tesznek érte. Mármint nem kunszt megtanulni főzni, csak kényelmesebb álmodozni, mint megindulni. Nekem is van ilyan barátnőm, kb fél évente talál valami új célt, de sosem kezd bele semmibe. Ráhagyom.

Én személy szerint jobb szeretem az olyan célokat, amiknek látom a reális esélyét, hogy megvalósulnak és igyekszem tenni is érte. Idén pl tetováló képzésbe kezdek, mert szeretnék majd a későbbiekben tetoválni. Most épp a jogsit csinálom, hogy majd ne legyek tömegközlekedéshez kötve, mert csak két településsel arréb van ilyen képzés, és egyszerűbb lesz kocsival járni.

33 vagyok.

Sztm sokszor ezek az emberek azért se mennek semmire, mert a környezete élheteti velük, hogy nem fog nekik sikerülni.

Elárulnád, mégis mi az “elérhetetlen” ezekben a hétköznapi vállalkozásokban?

Nem, ha valaki lusta volt anno tanulni, az nem ugyanaz, mintha buta is. Nem, 32 évesen nem öreg, hogy újraérettségizzen és jelentkezzen.

Nem, autókölcsönzőt nyitni sem lehetetlen. Igen, pénz kell hozzá, 10 millánál több. Nem, 10 milliót összespórolni néhány év alatt qrvára nem kis teljesítmény. Ha az lenne, mindenki tudna pl lakást venni legalább hitelre.

Nem, étterem nyitásához semmiféle főzéstudás nem kell. Üzleti érzék az, amit te keresel. Nem, a legtöbb helyen nem a tulajdonos áll a konyhában (már ha tényleg étteremről van szó és nem kis büfékről 1-2 dolgozóval).

Nem, Audit venni sem lehetetlen, pláne használtan. Majd ha épp nincs pénze rá, akkor nem megy vele vagy eladja végső esetben. Ez a vergődésed a legszánalmasabb.

De a többi is. Mondjuk leírtad, hogy egy sikertelen, szürke lúzer vagy te is, nyilván zavar, hogy valaki ennél egy picit is többre vágyik, attól meg rettegsz, hogy netán sikerülhet is.

Más helyzet, ha valaki mondjuk rossz szemmel akar vadászpilóta lenni vagy 160 centivel szupermodell vagy 32 évesen kezd el szertornázni, mert olimpiai bajnok akar lenni stb stb, de te semmi lehetetlent nem írtál.