El akarják venni az eszemet, mit tegyek?
Figyelt kérdés
Egészen különös, 40 éves elmúltam és most hirtelen számtalan fiatal lány kezdett el loholni utánam. Eddig nem tették, sohasem voltam a nők bálványa, de most sokan szinte mindent megtesznek, hogy felfigyeljek rájuk. Illegetik magukat előttem, puszikat küldenek és a popsijukat mutogatják, vannak akik egyenesen leszólítanak pedig nem vagyok férfiprostituált. Előfordul frotteurizmus is, vagyis magyarul szexuális indittatásból hozzám dörgölődznek mintha törülköző vagy plüssállatka lennék. És sajnos vannak közöttük olyanok is akik miatt akár tömlőcbe is vethetnének. Azt hiszem kezdek kissé bekattanni, egyre több alkoholt iszom, a napokban akkorát estem hulla részegen mint egy ház és most mindenhol sebek borítják a testemet... És már a drogfogyasztáson is elgondolkodtam. Valami brutális anyag kellene ami teljesen kikapcsolja az evilági létezésemet, mondjuk olyan mint a fentanil ami Amerikában jelenleg jelentős társadalmi problémákat okoz... Egyszerűen nem bírok magammal és ezeket ez nem érdekli, élőhalottá gyötörnek szinte minden nap és ha nem az egyik akkor a másik, van amikor egyszerre öten is...#őrületes lányok
tegnap 23:24
2/10 anonim válasza:
Szerintem már drogozol, csak annyit, hogy elfelejted.
3/10 anonim válasza:
4/10 anonim válasza:
Ne menj többet futóversenyre mert bekattansz 😄
6/10 anonim válasza:
Te kattant vagy.
Nekem mondjuk tenyleg csapta a szelet jópár tini amikor kora-harmincas voltam, nekem nem okozott epp lelki válságot.
7/10 anonim válasza:
Én is arra gyanakszom, megy már az a drogfogyasztás most is.
10/10 anonim válasza:
Ideje felébredni, de azért szép álom volt :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!