A nagyon értelmes, intelligens emberek tényleg ennyire könnyen felismerik egymást? Ez csak az ő kiváltságuk, vagy lehet fejleszteni?

Képzeld el, hogy összekötünk két számítógépet, hogy információt cseréljenek. Az egyik kódolja és elküldi az üzenetet, a másik dekódolja, feldolgozza, és küldi a választ, majd viszont. Ha a két gép kapacitása megegyezik, akkor mire az egyik gép végzett az üzenettel, addigra a másik feldolgozta, és azonnal meg is kezdi a választ. Ez egy optimális üzem.

Ha viszont az egyik gép kétszer akkora kapacitással megy, mint a másik, akkor két eset lehetséges: vagy az erősebb bevárja a lassabbat, és fele időt unatkozással tölti, vagy a lassabbnál hiányozni fog az információ fele, és elkezdenek elbeszélni egymás mellett.

Amikor egy nálad kisebb kapacitású emberrel ülsz egy asztalnál, pont ilyeneket tapasztalsz. Többször el kell mondanod ugyanazt, a hosszabb sztoridnak csak az elejére reagál, már az elején tudod, mit fog mondani, stb.

Amikor meg találsz egy magadhoz hasonlót, akkor egy csodálatos gördülékenységet érzel, ahol az üzeneteid elsőre átmennek, a bejövők is értékesek.

Viszont azt azért jegyezzük meg: egy negyvenes férfi nem feltétlenül az intelligenciát ismerte fel a tizenéves barátnődben. ☺

Néhány mondatból le lehet szűrni, hogy valaki mennyire intelligens (a mondatok összetettsége, idegen vagy ritka szavak használata stb).

Inkább egyfajta kompatibilitás kell, ugyanis előfordul, hogy két, nagyon intelligens ember között sem alakul ki jó kapcsolat.

Ez adódhat eltérő humor miatt is akár, illetve lehetnek teljesen más részterületen zsenik (pl. egy nyelvészprofesszor-író a maga szakterületén, míg egy atomfizikus szintén). Lehet, hogy az érdeklődési körüknek nincs közös metszete, nem fognak egy-egy témában mélyen elmerülten beszélgetni, mert máshoz értenek, más foglalkoztatja őket.

Nem, nem feltétlenül lehet elsőre kiszúrni a hasonló kvalitású embereket. Velem megesett az, hogy hetekig végtelenül unszimpatikusnak tartottam valakit csupán néhány mondat alapján, mígnem egyszer valamiért hosszabban elbeszélgettünk és életre szóló barátság lett belőle (sajnos ő már nem él).

"de azt ismerte fel, mert az"

Ja, félre ne érts, nem vonom kétségbe a barátnőd értelmi képességeit, csak azért ironizáltam, mert ha egy negyvenes, magas beosztású férfi lehetőségekkel halmoz el egy gyönyörű, tizenéves lányt, ott a szándékok között nem feltétlenül a tehetséggondozást keresném első helyen. Ezt nem úgy értem, hogy kizárólag a lány kinézetére bukott volna, hanem hogy az atyáskodás első sorban nem az intellektusnak, hanem a nőnek szólt.

"Gondolom ezért is nyomult rá utána még sokáig nagyon mert neki nagyon fontos volt egy nő esze is a szépsége mellett."

Szerintem ez azért összetettebb. A barátnőd megtetszett neki, amiben az intellektus bizonyára fontos volt, de szerintem tévedés ennyire ráfókuszálni erre az aspektusra.

A leírásod alapján, ha én lennék a sebészorvos, a lány szépsége és intellektusa mellett ugyanolyan fontos lenne a sebzettsége és lázadó szellemisége is. Ez bennem, a 40 körüli férfiban bekapcsolja ezt a gondoskodó, tanárbácsit, aki sárban turkálva megtalálja az igazgyöngyöt, és felkarolja. Szerintem én is teljesen ráindulnék a barátnődre, de ehhez mindhárom aspektus fontos, talán legfontosabb a harmadik.

"magamat annyira sajnos semmiképp nem tartom kvalifikáltnak "

Szerintem picit túlgondolod, ez inkább érzés, mint készség. Gondolom, volt már olyan, hogy valaki mellett unatkoztál, esetleg a fordítottját érezted, és össze voltál zavarodva, butának érezted magad. Ez lehet annak a jele, hogy eltérő a gondolkodásotok sebessége, bonyolultsága.

A 40 körüli sebészorvos valószínűleg nemcsak intelligens, de relatíve tapasztalt is, szóval másokkal társalogva sokszor unatkozik. Amikor odaül egy 19 éves lány asztalához, a korkülönbség miatt eleve erre is készül, és ha egyenrangú társalgás alakul ki, akkor a sebészünk pozitív sokkot fog megélni. Nem rakétatudomány.