Hogy zökkenthetném ki magam a holtpontról?

Ez az, hogy hogy hagyjam figyelmen kívül? Éjszakákat agyalok át, reggel első gondolatként vág gyomortájékon. Eleve így indul a napom, ez pedig rányomja a bélyeget a hátralévő részére is. Időközönként ki tudok zökkenni, de utána megint eszembe jut és kezdődik elölről, mint valami mókuskerék.

Munkahelyi dolgokon agyalok, mint a váltás, beilleszkedés, mi mekkora áldozatot ér meg, mi lesz, ha még rosszabb helyzetbe kavarom magam és mire megbánom, addigra nincs visszaút. Kicsit túldramatizálom, pedig olyan jó lenne, ha csak annyit tudnék mondani, hogy f.ck it, belevágnék, aztán lesz, ami lesz.