Lányok. Valóban az esküvőtökről szoktatok gyerek korotok óta álmodozni?
A lakásom és a kocsim is évekkel azelőttről van, hogy egyáltalán megismerük volna egymást, nincs rá esély, hogy követelje. Max valami pénzösszegecskét perelhet ki a közösen töltött idő végett. (Hamis tanúzás is kicsukva, városnyi ismerősöm van, aki tudja, hogy akkor mással éltem).
Utánanéztem a jogi részének, az együttlakás kezdetétől számít a közösen szerzett vagyon, annak a (többnyire) fele, mert - és itt a különbség a házasság és élettársi viszony között - az élettársak vagyona, amit előtte szereztek, nem közös. A nagymama órájából nem jár neki a fele ár és ilyenek. Ha már ketten együtt veszünk később egy hűtőt, azé igen.
Soha. Inkább elmennék a pénzből egy egzotikus nyaralásra kettesben a párommal (ha lenne). Nem értem a nagy felhajtást esküvőket. Még magát a házasságot el is fogadom ,hogy sokaknak fontos. Bár nekem már az sem fontos,mert kiábrándító ez a sok megcsalás és válás, amit látok a környezetemben. (Persze mind nagy "álom" esküvő után)
Ha egyszer lenne esküvőm, az 2 tanús és 0 felhajtás. A csilivili menyaszsonyi ruhát se értettem soha,pedig szeretem a szép ruhákat, mindig nőies én öltözök. De sosem vágytam habos babos menyasszonyi ruhára.
"az élettársak vagyona, amit előtte szereztek, nem közös"
Házasoké sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!