Beismernéd valaki előtt, hogy hibáztál, hibás vagy valamiben, aki úgyis úgy reagálna, hogy "na ugye (én megmondtam)"? Vagy csak magadban ismernéd el a hibát, de neki nem mondanád.

Helyzettől függ, de általában beismerem.

Amúgy elsősorban magamnak ismerem be. Azzal, hogy ezt kimondom, inkább azt fejezem ki, hogy nem félek hibázni és tanulni belőle.

Én mindig elismerem, hogy ha hibázok. Emberi dolog hibázni és csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.

Az ilyen beszólásra "na ugye (én megmondtam)" meg annyit reagálnék, hogy én veled ellentétben megpróbáltam, mert nem vagyok gyáva, ugyan nem sikerült, de adtam neki egy esélyt.

Bevallom előte is.

Ha direkt roszindulatú akkor meg nem érdekel mit mond.

Az "o, en elore megmondtam"-ra a legjobb valasz, hogy "ugyan, annyi mindent mondtal meg mar. Mennyi is jott be belole..? Beletrafaltal veletlenul." :D

Persze, h elismerem a hibam. Inkabb en fedem fel, mint mas tegye.

Igen, de megválogatom, kinek mit mondok.

Aki sosem kér bocsánatot, sosem látja be a hibáit, az nettó pszichopata, annyira, hogy a definíció része is az önreflexió teljes hiánya.

6-os

Tehát te sosem hibázol?

6.

Akkor sajnálom, hogy nekem kell közölnöm, de ezt a kommentet pont hiba volt ide írni.

Többnyire be, mert nekem ez fontos dolog.

Nem mellékesen szerintem neki pont azért van kényszere rámbizonyìtani a tévedést, mert korábban lesöpörtem a véleményét, szóval van is mit beismerni. Ráadásul ha én megyek oda, hogy b.ssza meg, tényleg neked volt igazad, akkor neki nem sok támadási felülete, vagy bizonygatni valója marad, kiveszem az élét az egésznek.

Azért mondtam, hogy többnyire, mert néha a konkrét eset egy tágabb játszma része, és a beismeréssel terepet adnék ebben a játszmában, vagy olyat is elismernék vele, amit nem akarok. Pl anyósom esetén komolyan elgondolkodom, hogy beismerjem-e, hogy tényleg sapka kellett volna a gyerekre, mert ő hajlamos ezt felhatalmazásként kezelni, azaz hogy végre belátom, hogy jó az nekem, ha belepofázik az életünkbe.