Éreztetek már olyat, hogy egyes emberek az illemszabályok kikövetelésével lelki terrort alkalmaznak?

Nekem olyan emlékem van, hogy egy férfi nagyon csúnya, nyilvános megszégyenítésben részesített egy fiatalabb fiút, mert az előbb nyújtott neki kezet.

Mintha egy illemszabály megszegését egy erkölcsi norma megszegésével lehetne jóvá tenni. Egy kis udvariatlanságért porig alázás...

Nekem ilyet a szüleim alkalmaztak még fiatal felnőtt koromban, ami nagyon megalázó volt.

Elmész 20-21 évesen a szüleiddel közösen a szupermarketbe és találkoztok egy ismerőssel, erre mielőtt köszönésre nyithatnád a szádat, már apád oldalba b@sz, hogy “köszönjé mà’”.

Megmondom őszintén ezeket a dolgaikat sose tudtam hova tenni.

Annak tudom be máig, hogy leragadtak valahol ott, amikor lehettek még csak 4-5 éves és szégyenlős kisgyerek.

De amúgy nagyon idegesítő, szerintem fel sem fogták soha ezeket a tetteiket.

#4:

Remélem volt annyi önbecsülésded, hogy többet nem mentél velük sehova.

Nem, nem igazán.

Amit a lelkükre is vettek.

Valamint volt olyan pont az életemben, amikor elveszett a bizalom feléjük.

Persze én voltam a rossz, hálátlan gyerek.

Ez nem illemszabályok kikövetelése lelki terrorral, hanem irányításmánia, agresszivitás, hibáztatás, megszégyenítés.

Csak egy ok, hogy rendelkezzenek feletted.

Az "illemszabályok kikövetelése" igenis jó dolog, mert rengeteg tahó van az országban.

Igen, általános, bár megjegyzem: a lelki terror komikusan túldramatizált kifejezés.

De pl a buszos példád velem is megtörtén tini koromban. Az igazán szánalmas, hogy láthatóan az volt az öreg szándéka, hogy belémálljon. Meglátott egy kismamát a felszállók között a sorban, és rögtön izgatottan fészkelődött, a hol rám, hol a nőre nézve. Nem az számított, hogy a kismama leülhessen, hanem ő kapott egy esélyt, hogy megregulázhassa a "mai fiatalokat".

Nemrég a munkahelyen állt belém a kisfőnök, mert időnként sietségemben nem csuktam be, csak belöktem a budi bejárati ajtaját. Ez önmagában érthető, hogy zavarta, de azzal a kicsit passzív-agresszív, leoktató stílusban tette, ahogy a kisgyereket szokták. Aztán ha meglátta, hogy megint úgy hagytam, akkor annyit hallottam, hogy "köhöm-köhöm", és mosolyogva mutogatott az ajtóra.