Legenda vagy valóság, hogy a túlsúlyos embereknek van valami extra testszaguk alapban?
Mivel jobban is izzadnak és annak azért jobban van szaga így igen.
Volt egy kollégám brutál kövér volt, alig bírt menni is, nem is értem miért vették fel, holott emiatt a munkáját sem tudta rendesen elvégezni mert saját magát alig bírta el. Minden apró mozdulattól ömlött róla a víz, fújtatott és akkor erős testszaga volt na meg láb szaga simán kiszivárgott a cipőjéből a büdös láb szag ami brutális volt. Hónaljszagáról nem is beszélek. Az volt az érdekes hogy nem zabált összevissza mindent, akkor állítása szerint már egy ideje benne volt az életmódváltásba, előtte tényleg zabált, de akkor is a mozgás hiány miatt hízott el meg a sok nasitól csoki, chips stb... miatt. Persze hiába fürdött napi szinten, munka után is mindig láttuk hogy megy be zuhanyozni és akkor utána egy ideig nem volt gond, de amint kimentünk a gyárból és már felszálltunk a buszra már kezdett izzadtság szaga lenni. Sokszor műszak közben is fújta magát dezodorral, meg volt valami brutál kellemes illatú parfümje azzal is befújta magát, cipőjét is minden szünetbe levette és befújta szagtalanítóval, de nem hatott sokáig, ez volt a baj. Ő azért próbált tenni hogy elviselhető legyen, de nem tudott mindent megtenni. A fogyás sem ment gyorsan, bár eltelt azóta 4 év és láttam facebookon hogy azért már fogyott elég szépen és állítólag most kamionozik de többet nem tudok róla.
A higiénia nem ezen múlik. Nekem volt átlagos súlyú, de izzadtságszagú, büdös szájú, zsírosfülű, osztálytársam,, akinek konkrétan koszcsíkok voltak a nyakán, meg olyan munkatársam is később, akinek soha nem volt rossz szaga kövéren sem. Mivel barátok vagyunk, elég közel szoktunk lenni egymáshoz.
Én voltam mindkét oldalon, kövéren is, és most már egészséges súlyúan is, és soha nem voltam büdös. Én lennék az első ember akit zavar,mert elég érzékeny vagyok a szagokra. Használok dezodort, parfümöt, lábdezodort, sampont, napi szinten fürdök satöbbi. Ezekre mindig is nagyon figyeltem.
Az összefüggés nyilván nem egy szigorúan egyenes arányos kapcsolat a testúly és a testszag között, de nem lehet letagadni, hogy van korreláció.
Nekem egy túlsúlyos pasim volt. Abszolút adott magára: drága tusfürdő, speciális dezodor, parfüm, tiszta ruha stb, de egyszerűen hamarabb és könnyebben büdös lett, mint bárki...
Emlékszem, este alvás előtt letusoltunk, reggel odabújtam hozzá, és olyan büdös volt a HÁTA, hogy muszáj volt arrébb menjek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!