Mit lehet ilyen káros emberrel csinálni, ha nincsen lehetőséged kizárni az életedből?
Folyton becsmérel, aláz, aláássa az önbizalmadat, ezt kellett volna, amazt kellett volna. Előnyomozta a volt osztálytársaimat és tanáraimat és velük szó meséket, hazudozik. Igaz morzsákra építi, ami akár igaz is lehetne, de nem. Hazudik és direktben folyton félrevezet, máskor nyálasan kedves, de ez mind álca, fele sem igaz. Kb. azt sem tudom, ki ő, mert semmit nem mondott magáról, csak a neten kutattam, pénzmosodás bűnöző. Fenyegetőzik, lejárat, kiad rólam érzéken adatokat is. Többször direktben tönkretett elektronikai cuccaimat, majd letagadta és rám kente, vagy elhitette, hogy én voltam.
Sajnos kizárnám az életemből, de nem tudom. Ha próbálkozok ellene, akkor én iszom meg a levét ötödszörösen, megfenyeget, zsarol. Sajnos a pénzbeli károm is jelentős, de a lelki sérülés annál több. 4. éve megy. Jobb bele nem gondolni, mert beleőrül az ember. Semmi sem szent neki. Magától nem fog leakadni rólam, csak ha valaki elintézné. Többször majdnem az öngyilkosság határára kergetett direktben.
Már az első két hét brutális volt, nem hogy 4 év.
Szomszédom, a szüleim engedik, hívják, nem tudok tőle megszabadulni, mert védik.
És hogy kerül a te elektronikai cuccaidhoz?
És hogy nyomoztad le, hogy ő pénzmosó bűnöző? Bűnözők adatai nincsenek fenn az interneten! És milyen érdeke lenne kiadni érzékeny adataidat, és kinek? Milyen érzékeny adataidat? Mit nem mondasz nekünk el?
A házatok nem azt jelenti, hogy az elektronikai cikkeidhez is!
És mért nem költözöl el? Hol akarja kiteregetni az adataidat és milyen adatokat? Mit esznek rajta a szüleid?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!