Más is érzi úgy néha,hogy csak addig jó amíg megnevetteti, felvidítja a másikat?

Ilyet nem. Értem miről beszélsz, csak másként látom.

Mondjuk, hogy az ember normál esetben elvár 1 egységnyi törődést a környezetétől. Ez az ember bajba kerül, és a törődésigénye drasztikusan megnő, mondjuk 5 egységre. Ez érthető, csak emberek ezt nem fogják lekövetni, lehet, hogy felmennek kettőre - a duplázás azért nem kis dolog ám -, de az öt túl sok.

Az ember szubjektív megélése simán lehet, hogy csak akkor elégülnek ki a szükségletei, amikor nyugalom van, amint bajba kerül már nem, és a maga szemszögéből igaza is van. Csak azzal nincs tisztában, hogy nem a többiek változtak meg, hanem ő.

Legutóbb ezt keresztanyámon figyeltem meg. Meghalt keresztapám, és mindenki próbált segíteni neki, de amint valami nem úgy ment, megsértődött. Pl egy ismerős felajánlotta, hogy elintéz neki valamilyen papírt, de három nap múlva nem volt meg, erre keresztanyám: "minek az embernek ellenség, ha ilyenek a barátai".

"egy-két embernek 3 egységnyi figyelmet és szórakoztatást adtam"

De ez amúgy normális: beadod egy kapcsolatba, amit te is elvárnál, és ha nem kapod vissza, akkor tudod, hogy oda ennyit nem kell/szabad betenni. Szerintem ezt bele kell kalkulálni az ismerkedésbe.

Nyilván ezt csak mondani könnyű, mert amikor az ember sebezhető, akkor ez fáj, de akkor is felesleges hibát keresni másokban, magadban, vagy a világban.