Aki túlgondolós, az mit szokott túlgondolni?
Én tudom magamról, mások válaszai érdekelnek. És légyszi ne fizessetek ki olyan semmi válaszokkal, hogy mindent. Konkrét példákat szeretnék.
Hogy ha ki a barátkozásaitokra?
Tudom, hogy a választ nem lehet elintézni egy szimpla "nem"-mel, pedig sajnos ez a valóság nálam. Iskolai feladatoktól kezdve, a viselkedésemen, kommunikációmon át mindent túlgondolok.
Nem egyszer jártam már úgy, hogy kaptunk órai/otthoni feladatot, amit szépen kidolgoztam, aztán órán pedig azt mondták, hogy mindennel egyetértenek, remekül sikerült, de ezt inkább bemelegítő, témára hangolódó dolognak szánták, én pedig túlgondoltam, kicsit talán túl is toltam a feladatot.
Vagy amikor hajlamos vagyok én is túlmagyarázni, mert véletlenül sem szeretném, ha rosszul menne át, amit mondtam.
Régen jellemző volt rám az is, hogyha valaki sokáig nem válaszolt, magamban kerestem a gondot, hogy "biztos valami rosszat csináltam". Vagy ugyanez a hanghordozásnál, mimikánál is, mások irányából.
Pl. Anyósom mindent túlgondol. Hetek óta azon rágódik, hogy az egyik rokona miért nem hívta meg az esküvőjére. Haragszik? Megbántódott? Hú, mi is lehet az oka?
Ha engem nem hív meg valaki, arra gondolok, hogy szűkebb körben ünnepel, ennyi.
Máskor meg azon agyal, hogy valaki miért írta 3 a betűvel, hogy Sziaaa, akkor az most mit jelent, napokig ez a témája.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!