Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miképpen tudnék elszakadni a...

Miképpen tudnék elszakadni a toxikus viselkedéseimtől?

Figyelt kérdés

Egy kis háttér sztori:

Gyerekkorom óta a szüleimmel való kapcsolatom instabil és emocionálisan abuzív (mindkét fél részéről), a két testvérem közül csak a nálam egy évvel fiatalabb öcsémmel tudok kötődni, mert a nővérünk szeretett kisebb korunkban fizikailag bántani (megváltozott ahhoz képest, bár nárcisztikus személyiségjegyei vannak) és csak egymásra tudtunk számítani.


A probléma mindaz, hogy míg az öcsém az edzéssel eltudja oszlatni a dühét, addig én minden téren rosszul teljesítek (iskola, barátok, párkapcsolat) és képtelen vagyok elszakadni a múlttól (iskolai bántalmazások, közeli jó barátok elhalálozása). Jártam pszichológushoz, aki szerint depresszióm és generalizált szorongásom van, gyógyszereket is szedtem. Az edzés, a meditáció nem működik, a terápiák néha jók viszont sokszor dühösebb leszek a kelleténél.


Túl sokat hazudok, gyakran indokolatlanul (nem értem miért????), nem tudok fizikailag jól lenni más társaságában (ezért a csók és az ölelkezés is nagyon rosszul esik), képes vagyok szótlansággal büntetni (pedig tudom, hogy másnak ez rosszul esik, de amiért megbántott úgy érzem, muszáj ezt tennem) és a szexualitásom egyenlő a nullával..


Nem akarok olyan gonosz és rossz lenni, mint a szüleim. Bár úgy érzem, olyan vagyok, mint ők amit nagyon gyűlölők és neheztelek is magamra. Tudnátok tanácsot vagy tippet adni? Bizonyára van itt olyan ember, akivel előfordult hasonló helyzet..



júl. 9. 16:24
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Ha túl sokat hazudsz, azt pozitívan is fel tudod használni.

Nagyon sok ember hazudik a mási jólétéért, emiatt ne érezd rosszul magad.

Képzelj el egy fogyókúrázó embert. 1 hét után nem sok látszik, de azért az érzést ami benne van is meg tudod érezni, milyen kellemetlen, 1 hete csinálja és egy apró változás sem látszik még.

Ilyenkor mit csinál egy jó barát vagy egy kedves ismerős? Azt mondja, hogy kezd látszani.

Például valaki elmeséli, hogy egy hete beekezdett egy fogyókúrába és leadott fél kilót, valószínűleg nem látnád rajta, ha nem emelte ezt volna ki, észre sem vetted volna. Nem is csoda, fél kiló nem látványos. De mit csinálsz kedves emberként? Hazudsz egy kicsit, hogy a másiknak jó legyen. Mondod, hogy igen, kezd is látszani, kicsit keskenyebb az arca, úgyhogy nagyon a jó úton halad, csak így tovább.

Ez ad egy jó érzést neki és több energiát a fogyókúra folytatásához.


Ugyanezt teszed, ha egy kicsit ducibb ember megkérdezi, hogy ő még vékony-e, van-e rajta túlsúly, hogy látod őt. Tudod, hogy lehet pont fogyókúrázik és ugyanaz a példa áll fent, amit feljebb is írtam vagy lehet hajlamos a testképzavar kialakítására vagy lehet új ismerős és nem tudod, hogy már minusz 10 kilón túl van. A lényeg az, hogy nem mondod, hogy "Igen, egy 5 ilót ledobhatnál", azt mondod, hogy "csinos vagy.", az már az ő dolga, hogy ő ezzel az infóval mit kezd.


Amikor az ismerőseid vagy az ismerősöd gyerekei fellépnek és az előadás nem nyűgözött le is azt hazudod, hogy nem volt rossz, kiemelsz 1-2 dolgot, ami tetszett, nem mondod azt, hogy egy kalap szar volt és kéred vissza az elmúlt időt az életedből. Nyílván túlzásokba sem esel, nem tápálod beléjü azt az érzést, hogy tehetségesek, de érezteted velük, hogy az elmúlt idő értékes volt a számodra.


Az ilyen apró hazugságokkal pont energiát adsz, nem mérgezel, próbáld ki ezt először.

júl. 9. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
A hazugsagot azert csinslod h hstslmat gyakorolhass. Ugy erzed semmi frlett nincs hatalmad ezert hszudsz h legslabb ott te iranyithass.
júl. 9. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Tisztában vagy a problémáiddal, a hibáiddal amin változtatnod kéne. Innentől a kezedbe a lehetőség, ezen Te bírsz változtatni. Nem kell dokihoz menni ezzel. Nyilván a csók és az ölelés azért nem esik jól és azért 0 a nemi életed mert nem azzal teszed akivel ezt szeretnéd hanem van valaki aki éppen beadta a derekát, de téged nem mozgat meg úgy. A viselkedésedet meg neked kell tényleg megváltoztatni.
júl. 9. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 Senior Séf ***** válasza:
100%
Túl sok időd van agyalni.
júl. 10. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Azt tudom javasolni, hogy kezd el leírni a lelki problémáidat. Mindent a lehető leg részletesebben, mint ha egy pszichológusnak mondanád el őszintén. Ez abban segít, hogy látni fogod őket papírra vetve magad előtt és már könyebb lesz őket tárgyiasítanod.


Ha tudod azt mivel álsz szemben, akkor el tudod kezdeni a gondolkozást azon, hogy milyen megoldásokat látsz ezek orvoslására. Itt képbe jön az is, hogy el kell tervezned azt, hogy mit fogsz csinálni azokban a szituációkban másképp amit eddig úgy érzel, hogy elrontasz. A legnehezebb része a dolognak, ami az hogy ezeket "ponotsan úgy fog kelleni csinálnod, ahogy eltervezted". Az agyadnak szüksége van arra, hogy a rossz szokásokat, amit automatikusan végez döntés formában helyetted új cselekedetek által megváltoztasson.


Sok traumám volt gyermek koromba és a mai napig emlékszem rájuk, de ezt eltudtam fogadni és tudom azt, hogy azokban a szituációkban amikben megnyilvánult hogyan akarok viselkedni és miért. Egy idő után megkopnak ezek az sérelmek, de mindíg otlesznek a hegek. Ezért nem tudom azt mondani, hogy ezzel minden problémád elfog tűnni, de ez lehetetlen is volna. Már az győzelem, hogy elfogadod önmagad, és képes vagy ezt kezelni ill. változtatni rajta.


Mondanom sem kell ez egy meló életed végéig, mint amikor szüntelenül dolgozol azon, hogy jól nézz ki. Odafigyelsz az ezt befolyásoló tényezőkre és csinálod, mert célod van vele. Csak ezen van a lényeg, hogy megismerd önmagad és ezzel kezdj valamit belátásod szerint.

júl. 14. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!