Gyerekként hogyan képzelted el a világot?

Kevésbé rossznak, mint amilyen.

A legtöbb dolgot teljesen természetesnek hittem amiért nem kell majd küzdeni. Például munkahely, barátnő, barátok, stb..

Azzal meg egyáltalán nem foglalkoztam, hogy történnek rossz dolgok, de sajnos történnek.

A saját életem kb ilyesminek mint most, csak több pénzzel, de igazából most sincsenek anyagi gondjaim, csak kb milliárdosnak képzeltem magamat aki majd magángépen pezsgőzik meg ilyenek. :)

A világot is hasonlónak, csak azt nem gondoltam, hogy olyasmiken kell majd gondolkodnunk, hogy lesz-e háború vagy sem, elfogy-e a víz amíg élünk vagy eléget minket a nap vagy mi lesz. Ezt leszámítva nem vagyok csalódott vagy meglepett, nem rémlik, hogy túl sok unrealisztikus dolgot képzeltem volna el.

Velünk lerajzoltatták a suliban. Persze mindenki repülő autókat, egig érő tornyokat firkált, mint a Jetson családban 😅 Ahhoz képest... Úgy érzem, megtorpantunk.

Én magam ugyan semmilyennek nem képzeltem a saját jövőm, mivel apám meglátása volta, hogy belőlem nem lesz semmi, max tehenész, így aztán szépen lerombolta azt a kicsinyke önbizalmam is.

Inkább a pillanatnak éltem, arra koncentráltam, hogy nagyívben elkerüljem az apámat, így ez eléggé lefoglalta a gondolataimat.

Élveztem a barátaim társaságát, azt hittem örökké fog tartani, hogy sose növünk fel és a napjaink játékkal telnek.

Aztán szüleim 30. születesnapja vízválasztó volt, ott fogtam fel, hogy basszus, megy az idő.

A komoly, "mi leszek, ha nagy leszek" téma csak pályaválasztáskor merült fel, de akkor se voltam okosabb, mint elötte.

15#

És mi baj a tehenészettel? Az én szüleim is azt szerették volna hogy (túl)fejlődjek. Ők még nem értették a problémát, de annyiban igazuk volt, hogy nincs más hátra mint előre.

Én azt hittem mire felnőtt leszek, fejlett lesz a világ.

Nem kell majd keményen dolgozni alap dolgokért, olyan fejlett lesz a világ.

Azt hittem, hogy a felnőttek csak bejárnak dolgozni, amiért pénzt kapnak, de hogy miféle kavarásokat művelnek, egymást tapossák, arra nem gondoltam.

Akikről azt hittem értelmes emberek valójában csak propaganda által lebutított droidok.

Pl a tanár, aki azt mondta, hogy tanulj, és sokra viszed az életben.

Az igazságot nem látják sokan vagy nem akarják látni.

Gyerekként úgy gondoltam, a világ igazságos, békés, érdekes és színes. Hogy szuperül és gördülékenyen működik az igazságszolgáltatás, hogy minden fair. Pl., mint a mesékben: a morálisan rossz karakter elbukik a sorozatrész/film/történet végén, vagy egy pontján, és megkapja a jussát. Békés, ahol az emberek többé-kevésbé harmóniában élnek egymással, nincs állandó konfliktus.

Az "érdekes" és "színes" jelző meg gyerekszemmel gyakori.

Elég nagy csalódás volt, mit ne mondjak :D