Annyi mindenen fanyalgok. Mintha valamikor naiv lettem volna, most meg cinikus, kritikus? Lehet vajon visszatérni egy másik állapotba?

Az miért van, hogy én esetleg tényleg kiábrándultam, mások pedig nem? Azt jobban megértem szerintem, ha valaki, mondjuk 18 vagy 20 évesen nem ilyen fanyalgó, mint én. De aki annyi idős, mint én? Mások miért nem így látnak dolgokat, mint én, illetve hogy lehetnék boldogabb?

Írok még példát, hátha úgy jobban meg lehet érteni, miről is beszélek. Pl. valaki mond valamit, nem ért valamit, pl. "miért teszi ezt a párom?", vagy "nem akarok senkinek se megfelelni", én meg mondjuk az elsőre tudok egy választ, de az elég érzéketlen. Mert nem szeret. A másodikat meg megint csak egy közhelynek látom, amit szívesen mond valaki, mert hiszen ki szeretné magát egy olyan embernek látni, aki egy szeretetkoldus. De én látom az illetőn, hogy dehogynem akar megfelelni. Akkor meg már zavar is, hogy miért mond ilyen baromságokat magáról, miért ilyen felületes az önismerete. Ezt nem mondom meg többnyire, hacsak nem direkt kérdezi a véleményem.