Az hogy függ össze, ha egy dologról/élethelyzetről azt mondják, hogy mennyi nyűggel, szívással, idegeskedéssel és szenvedéssel jár, de utána hozzáteszik, hogy: "de a világ legjobb dolga"?

Szerintem semmi gond azzal, ha valaki több szemszögből látja a dolgokat, majd oszt szoroz, összegez, és azt mondja végsősoron megéri.

Van gyerekem, igen, szívás, igen, nehéz. Folyton aggódok érte, lesem a nyűgjeit, végighallgatom a halandzsáját, kimosom a pardicsomleveses pólóját, elolvasom 3000.szer is a nyamvadt Bogyó és Babócát, megnézek minden szaros kis bogarat a fűben, amit mutat, nyargalok a hátamon vele 300 métert futva egy nyilvános klotyóig, mert hasmenése van, félrerakom a munkahelyemet, mert megint 2 hétig beteg.

De minden nap olyat fedezek fel általa magamban, amit még sose gondoltam. Néha ő tanít engem türelemre, néha ő szól rám, hogy pihenjek, rengeteg szeretetet adunk egymásnak, szeretem megtanítani neki a szabályokat, a világ rendjét, az illemet.

Biztosan van, amit te is kettősen vagy képes látni. A világ nem csak fekete vagy fehér.

Istenem, már megint te vergődsz itt? Átjöttél a Gyerekvállalás rovatból az Emberek rovatba?

Századszorra is leírjuk neked: ha akarsz vállalj, ha nem akarsz, ne vállalj. Mindkét döntésnek van előnye és hátránya is.

De aki ilyen bizonytalan és döntésképtelen és hónapok vagy tán évek óta ezen vergődik itt a gyakorin, az inkább ne vállaljon. Nekem erről ez a véleményem.

Így van, uncsi ez a vergődés. És most képzeld el azt a szitut, amikor 28 évesen szingli vagy, mélykeresztény, minden vágyad egy gyerek, de hát ilyen feltételekkel és elvárásokkal a csodás férjjelölt nem akar betoppanni az életedbe. Szeretnék, de nem tudok segíteni a barátnőmnek, semmilyen lehetőségen nem gondolkodik ugyanis, hol ismerhetne meg úgy igazán, akár kereszteny férfiakat. Nem mondom, hogy nem kezdett el kilépegetni a komfortzónájából meg rengeteg emberi kapcsolata van (amiben én meg nem jeleskedem), mégsem tud valahogy ez irányba is tenni valamit. Én nem vagyok keresztény, nyűgnek tartottam sok mindent mert introvertàlt vagyok, mégis belepakoltam az energiát (igen nyűg volt) a társkeresős appokba... rengeteg mindent megtanultam ezekből, magamról is, végül páromat nem itt találtam meg, de ha nem társkeresőzök, járok táncra, nővelem a női energiáimat az ellenkező neműekkel való kapcsolódás által, akkor aztán sosem találom meg a párom, akivel 8 hónapja együtt vagyok.

Kőnyveket olvasva a szobámban nekem sem ment volna, de nem érti meg a barátnőm, hogy ez kemény munka amit sajnos bele kell pakolnia az eletbe.

Igazából ha belegondolunk, szinte mindenbe energiát kell fektetni és mindennek van szívás része. Én is ezért írtam még a sportot, mert ott hatványozottan látszik de nyilván aki lepontozott, csak a gyerekes részt olvasta el :D

De még a legegyszerűbb dolgokkal is kell szívni pl. ha valaki szeretne valahogy kinézni, hogy tetsszen magának, akkor általában tenni kell érte ami nem mindig kellemes. Vegyük pl. a szőrtelenítést vagy színes hajat, tetkót vagy épp fogyást de pl. egy kert gondozása is ilyen. Az ember mérlegel, hogy megéri-e és ha igen, akkor csinálja mert az eredmény nagyobb boldogságfaktort okoz, mint amekkora a szívásfaktor. És ezek csak tök mindennapi dolgok. Az ezeken felüli eredményekért pl. átúszni a Balatont vagy kitanulni egy új szakmát, egy új viselkedési formát pl. ha más kultúrkörbe kerülsz, többet szívsz. És mindenkinek egyéni, hogy mi a "megérős" szívás, én gondolkodás nélkül vállalom a sporthoz, a kinézetemhez, szakmámhoz stb. szükséges szívást, mert a mérlegem összesítve a pozitív felé billen. De van egy csomó dolog, amit más vállal, én meg nincs az az isten, mert az azokkal járó szívás típusa vagy mennyisége nekem sok lenne (pl. a maraton, gondozási feladatok lásd gyerek vagy beteg emberek). Itt csak az a lényeg, hogy az ember legyen tisztában a határaival és döntse el, hogy miért hajlandó szívni és miért nem. És persze nem ártelőre tájékozódni, hogy legalább saccper be lehessen nőni az egyes dolgok szívásfaktorát, mielőtt belekezd.