Észrevettétek a szüleiteken, hogy az idő múlásával, ahogy öregednek, egyre az ellenkezőjévé válnak annak, amire, aminek neveltek titeket? Hogy teljesen megváltoznak/megváltoztak, akár toxikusak is lettek?

Anyám nincs képben, apám nevelt fel, most 57 éves. Egész gyerekkoromban arra nevelt, hogy legyek figyelmes a környezetemmel, udvarias. Erre nem csak terelni próbált, ő is így viselkedett, mint ahogy a szennyesre is odafigyelt, hogy másba ne menjek bele.

Mostanra valami kifordított "izé" lett ahhoz az emberhez képest, akit szerettem és tiszteltem. Kifejezetten megutáltam. Az emberekre és a környezetre való odafigyelésről és az odafigyelés hiányáról papol nekem miattam és nekem kritizálva másokat. Kocsiban ültünk, átment a túloldalra egy husisabb, de még vékony lány, mire elkezdi nekem mondani, hogy az a lány néhány év múlva bálna lesz. Elfogyott a boltban a cipó és végigháborogja nekem a fél vásárlást. Magát is szidalmazza, ha például eltört egy kistányért ("Hogy lehet ekkora fa**zopó gy*kér állat?!"), de mást, leginkább engem, mert én állok hozzá a legközelebb. Későbbi alkalmakkor képes felhozni ennek okán is az odafigyelést és annak hiányát. Ha lazán veszem, hogy pl.: ez csak egy 250 ft-os kínais pohár, amiről azt sem tudta, hogy létezik, pedig az orra előtt volt a szekrényben, akkor bele**arok, amikor még régen bocsánatot kértem az ilyen apróságokért, a bocsánatkéréssel nem megy semmire. Ha pedig semmit nem mondok, akkor "látszik, mennyire érdekel". Bármit mondani, hogy mi miért történt egyenlő a kimagyarázással és ne magyarázkodjak, miközben állandóan magyarázkodásra késztet azzal, hogy hülye kérdésekkel terhel. Tegnap azon pattogott, amikor hazaértem munkából, hogy instant leves helyett miért nem a főzelékéből eszek, vagy ott van tejbregríz, nekem ezek miért nem jók és miért bontok ki egy teljesen másik kaját, miközben ott van készen. Mert. Mert nem tudtam, hogy fog főzni, én meg egész munka alatt megkívántam az algás levesemet. Aztán, hogy azokat az egy centi hosszú, néhány darab letört tésztadarabokat miért nem vagyok képes beletenni a levesembe, akkor nem ömlött volna ki a tűzhely mellé, amikor ki akarta dobni a zacskót. Összeszedtem neki a darabkákat, nehogy ezért vigye el a mentő, hogy ott van néhány tésztadarab, és kérdeztem, hogy muszáj-e mindig cseszegetnie valamiért, de még ő kezdett duzzogni. A szennyes pólót és zoknit hol itt, hol ott hagyja. Egyik pólója a konyhaszéken a táskáján, a másik az asztala melletti szobabiciklin, a zoknijait pedig az asztal alatti résbe gyűrte (végül szétszedettem az asztalt, egyébként is csak a port fogta az üveglap és a zoknin kívül nem volt használva).

Ez nem olyan kérdés, amire válasz az, hogy "elég nagy vagy, el lehet költözni". Tisztában vagyok a korommal és az anyagi helyzetemmel is. Ez egy olyan kérdés, hogy őszintén érdekel, mások szülei is kifordultak-e magukból a kor előrehaladtával.