Mit tegyek a rossz sors/lúzerség, örök vesztes attitűd ellen?

Az életem során elég sok kudarc ért, amik a leginkább fájnak, azok emberi kapcsolatbeliek. Soha nem tudtam össze jönni egy lánnyal sem, de tényleg, nem hogy egy éjszakára, de még az se, hogy mondjuk hozzámérjen, belecsípjen a fenekembe vagy akármi. Soha nem volt az életemben olyan, hogy valaki őszintén szeretett volna az ellenkező nemből. A barátaim is elég ritkán érnek rám, legtöbbször lepattintanak, nem törődnek velem, nem foglalkoznak velem. Nagyon max akkor, ha nincs jobb dolguk.

A másik (ehhez hasonló terület a munka világa), nincs szerencsém az állásokkal, mindig felkészülök az interjúkra tisztességesen, nyelvtudásommal sincs baj, azt is gyakoroltam nyelvoktató ismerősömmel. Az Önéletrajzomat is mindig az igényeknek megfelelően készítem el, és mégis mindig elutasító választ kapok (ahogy a lányoktól is).

Nem segít a hurráoptimista hozzáállás, és a csak dogma szinten emlegetett dolgok (légy pozitív, ne add fel, tanulj a hibáidból, stb), mert ez csak felbosszant - nem is tudom meg soha, hogy hol hibáztam (mármint azon kívül, hogy élek és egy világi lúzer vagyok).

Kezdem feladni az egészet és elfogadni, hogy nekem soha nem lehet olyan örömöm az életben, hogy olyan párom legyen, akivel köcsönösen és tiszta szívből szeretjük egymást és olyan munkahelyen dolgozhassak, ami számomra az álommunkát jelentené. Ez más életében is így van, csak én nem látom? Vagy mások "csalnak"? Vannak ilyen cheatek az életben (mint pl. hogy nem önmagukat adják és ezzel elkápráztatják almaik nőjét és mire kiderül addigra úgyis beléjük szeret, vagy ugyanez a munkahellyel, mire kiderül, higy kamuzott az illető, addigra látják, mennyire megbízható, lelkiismeretes, jó munkaerő és nem vágják ki? Vagy mások hogy csinálják?

Segítsetek kérlek, hogy mi maradt ki az életemből, mit nem tanultam meg az évek alatt, ami miatt nem érem el az átlag ember sikerességének a szintjét sem?