Ez a dolog igaz lenne? Hasonlíthat ennyire 2 ember?
Figyelt kérdés
Sajnálom, lehet rossz kategóriába tettem a kérdést, de még mindig le vagyok sokkolva. 2 évvel ezelőtt randiztam pár alkalommal egy lánnyal aki nem igazán tetszett, nem is szerettem volna tőle semmit és ezt közöltem vele. Viszont Ő nagyon belém szeretett és többször is mondta. Ma rám írt teljesen más vezeték és keresztnévvel egy olyan lány akinek az arca pontosan úgy néz ki, mint az övé. Nagyon hasonlítottak. Össze hasonlítottam a 2 lány képét és olyanok mint 2 tojás. Ezzel a lánnyal aki most rám írt elmentem vele találkozóra. Annyiban különböznek hogy ennek a lánynak más színű a haja, sminkkel, mű körme és épített szempillája van, más az öltözködési stílusa és szemüveget hord. Akivel 2 évvel ezelőtt randiztam az teljesen az ellentéte. Viszont a hangjuk az teljesen ugyanaz 100%. Nem hagyott nyugodni a dolog és megkérdeztem tőle hogy Ő ismeri e azt a lányt akivel korábban randiztam. Azt mondta hogy igen, ő az ikertestvére, és már 1 éve halálos beteg és ki sem mozdul már szinte sehova. Ennek a lánynak láttam a személyi igazolványát, ott is az a név van amivel rám írt. Hát nem tudom. Valamilyen szinten úgy érzem hogy ez az egész tök kamu és csak ő változott meg. Tudom nevetséges ez az egész. Picit átbaszva érzem magam. Szerintetek ez kamu vagy igaz?2024. febr. 10. 14:04
1/7 anonim 



válasza:





Á, szerintem maga a kerdes is kamu. :D
2/7 anonim 



válasza:





Most az a kérdés, hogy az egy petéjű ikrek hasonlítanak-e? Mert arra az a válasz, hogy igen sokszor teljesen egyformák külsőre vagy csak olyan minimális az eltérés, hogy még a szülők sem tudják megkülönböztetni őket.
De ez a halálos beteg iker meg az, hogy a beteg lány ikertestvére ráhajt arra a pasira, aki dobta az számomra is fura... de ennyiből nem lehet megmondani, hogy valóban kamu-e.
3/7 anonim 



válasza:





Kérd meg, hogy küldjön a tesójával közös képet. Ha azt mondja, nem szeretné betegen mutogatni, küldjön régi képet.
Szerintem is kamu amúgy, mármint a kérdés is :D
4/7 anonim 



válasza:





Majd kiderul ha igaz egyaltalan. Nem elvagy addig? 😅
5/7 anonim 



válasza:





Mese, mese, mátka, pillangós madárka ... Méghozzá milyen gyenge!
6/7 A kérdező kommentje:
Bárcsak a kérdésem is kamu lenne. Akkor legalább tudnám az igazságot...de így. Sejtettem hogy magára a kérdésre is azt fogják mondani páran hogy kamu. Csak annyit megsúgok hogy van annál jobb dolgom is mint kitalált történeteket szövögetek. Tanuló és dolgozó ember vagyok, tehát nem unatkozom
2024. febr. 10. 21:54
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!