Mit jelent pontosan,ha valaki "dolgozik magán" lelkileg?

Akkor most mi is a kérdés pontosan?

Mert a leírásban te meg is válaszoltad magadnak hogy mi a véleményed az egész témáról.

Nyilván ha nem valamilyen súlyos gyógyszeres kezelés nélkül kezelhetetlen pszichiátriai problémái vannak, akkor lehet hogy segíthetnek ezek a dolgok.

Az meg már persze a dolog sötét oldala, mikor valaki csalók és kuruzslók, bizniszvallások és szekták közt köt ki. Persze elméletben még az is segíthet, ha csak az kellett az illetőnek hogy valaki foglalkozzon vele meg a problémáival, közösségbe kerüljön. Csak ugye ennek az a vége hogy a szerencsétlen minél több pénzéből kiforgassák.

Szerintem nagyon dicséretes dolog, ha valaki fejlődni szeretne - más kérdés, hogy azt milyen eszközökkel teszi. A "dolgozom magamon" szubjektív dolog, hisz a célkitűzés egyénenként változik.

Az eszközök egy része nettó kamu (jópénzért), és sajnos sokan bedőlnek ezeknek - ezért nem árt tájékozottnak lenni, illetve egy egészséges szinten szkeptikusnak (de nem cinikusnak!)

Szóval a kérdésre, hogy érnek-e valamit ezek a módszerek, azt mondanám: attól függ. Ha jó módszert választasz, akkor igen.

A jóga, meditáció, relaxáció, ha jól csinálják, bizonyítottan segít kiegyensúlyozottabb életet élni.

Az auraheggesztők, pénzenergiát sugárzók és társaik viszont csak a pénzedre pályáznak, és jól hangzó ígéretekkel próbálják meg kihasználni, hogy kétségbeesett helyzetben vagy.

Hogy én is mondjak egy példát: én régebben nagyon nem tudtam nemet mondani, vagy kritikát megfogalmazni (nehogy megbántsam a másikat). Ha megkértek valamire, azonnal ugrottam. Akkor is, ha semmi kedvem nem volt, vagy ha semmi sem történt volna, ha ellentmondok. Ha valamivel elégedetlen voltam, elfojtottam.

Aztán amikor rájöttem, hogy ez nem oké, akkor elkezdtem tudatosan "dolgozni ezen". Vagyis: artikulálni, ha valami nem volt oké számomra. Kis lépésekkel.

A praktika, ha nevezhetjük annak, legfeljebb az volt, hogy "győzködtem magam" belül, hogy nyugodtan mondhatom. Engem sem zavar, ha nekem mondanak nemet, ha nem fogadja el az az ő problémája, stb.

Nehezen ment. Volt, hogy készülni kellett rá. Sokszor izgultam.

De beleszoktam olyannyira, hogy azóta volt, hogy átestem a ló túloldalára. De azon is dolgoztam. Idővel és gyakorlással már könnyebben ment.

Ez csak egy példa persze a sok közül. Nem voltak külsőleg adott módszerek vagy technikák, magam oldottam meg. Jobb is így.

4. Az irigységet úgy csináltam, hogy amikor jött az irigy gondolat (mi elég csórók voltunk és így nekem már az irigység tárgya volt, ha valaki egy tök alapnak számító dolgot megkapott) akkor direkt arra gondoltam, hogy nekem attól nem lesz jobb, ha irigykedek xy-ra, nem tudom megváltoztatni hogy hová születtem de ha odateszem magam, akkor a saját körülményeimet igen és akkor majd nekem is lesz az, ami xy-nak van.

A megfelelési kényszernél konkrétan azt mantráztam, hogy ez az én életem, ebből kell a legjobbat kihoznom azért, hogy magamnak feleljek meg és ne másoknak. Plusz felidéztem embereket, akiket ismertem és akik mindig csak azzal foglalkoztak, hogy mitszólnak és megállapítottam, hogy az ő életük tulajdonképpen szar. Először kis dolgokban vettem be a leszarom tablettát, aztán haladtam a nagyobb dolgok felé.

"Szerintetek ha valakinek lelki problémája van, tud azon saját maga változtatni? Ezek a félig-meddig spirituális, ""önfejlesztő"" dolgok érnek valamit?"

Baszki, annyira értem, mire gondolsz, de nem tudom, hogyan válaszoljak. Persze, hogy tud magán változtatni (konkrétan csak ő tud, más nem), persze, hogy érnek valamit az önfejlesztő dolgok. Csak nem mindegy, mit csinál a változásért, és nem mindegy, milyen önfejlesztő cuccokat használ.

Mondok egy példát. Mondjuk, hogy egész életemben nehezen beszélgettem másokkal, nem tudtam kiállni magamért, és ettől szenvedtem idáig.

Az, hogy dolgozom magamon, azt jelenti, hogy elkezdem feltenni a kérdéseket: miért félek ettől? Mitől félek igazából? Mi hiányzik belőlem? Mitől védem magam ezzel? Mit akarok elérni? Ezekre a kérdésekre elkezdem keresni a választ is: szakkönyveket (nem spiri!!!) olvasok, előadásokra járok, és vállalom a fájdalmas helyzeteket, hogy visszajelzéseket kapjak. Ez egy kőkemény, időnként fájdalmas, máskor izgalmas folyamat, ahol az ember szembenéz a saját szarságaival, és szép lassan levetkőzi őket.

Van ennek a viccesebb megközelítése: valamelyik véleményvezér, vagy egy barátnőm hatására elkap az üzenet, hogy "te csodálatos vagy, az élet is gyönyörű, csak mások leszívják a fantasztikus élettő energiáidat." Ettől nyilván k.rva jól érzem magam, hiszen pont azt akartam hallani, hogy velem midnen oké, meg amúgy is minden oké. Ez olyan, mint a drog: valójában nem segít rajtad, de amikor kapod, jobban érzed magad. Ennek megfelelően rácsúszol, és jönnek sorban: spiri meditáció, agykontroll tanfolyam, jóga, természetgyógyászat, tenyérjósok, és persze a közhelyes bullshit motivációs idézetek.

Ez hol van önfejlesztés? Nem is fejlődésről szól, nem is önmagadról, csak energiákról, meg földön túli bölcsességekről. Valójában ez is tud amúgy működni, mert a a könnyedség, meg önsimogatás, amit hoz, jót tesz a léleknek, a motivációs bullshit végső soron tényleg motivál egy ideig; röviden: a delikvens tényleg jobban érzi magát tőle. De nem fejlődik, csak jobban viseli a helyzetet.

Ez a kifejezés nem mindenkinél jelenti ugyanazt a gyakorlatban, nem ugyanazokkal a módszerekkel szeretnének magukban változást elérni, de a célja ugyanaz; fejlődni szeretnének, a hibáikon, személyiségükön tudatosan javítani, az előbbieket megszüntetni, amennyire lehet.

Van, akinek ehhez jógára, meditálásra van szüksége, kinek mi.

Részemről is egy saját példa:

világéletemben szorongással küzdöttem, megfelelési kényszerem is volt, abszolút nem voltam magammal kibékülve, csak, hogy párat említsek.

Amikor már nagyon megelégeltem őket, magamra kezdtem jobban figyelni, a reakcióimra és keresni kezdtem a miérteket. "Ebben a helyzetben mi volt a kiváltóok a szorongásra?" Aztán kerestem rá a választ, és mivel vizuális típus vagyok, le is írtam őket. Majd, mikor lett egy szép listám, volt, hogy szándékosan, de olyan is, hogy az ellentettje történt, egyszerűen olyan helyzetekben találtam magam, ahol esélyem volt ezekkel szembenézni. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de igen nagy százalékban ott szembesültem azzal, hogy tök feleslegesen szorongtam rajtuk, mert ügyesen meg tudtam oldani a nagyját.

A megfelelési kényszernél meg mondogattam magamban, míg nem tudatosult, hogy csinálhatok én bármit is, úgysem fogok mindenkinek szimpatikus lenni, úgysem fog mindenki kedvelni. Hajlamos voltam plusz köröket is futni, túlvállalni magam, hogy elfogadjanak, megszeressenek, aztán, mikor azon kaptam magam, hogy megint ezt csinálnám, leállítottam magam. Vagy, minimum visszább vettem. Ezek a tudatos döntések eleinte döcögősebben mentek át a gyakorlatba, de egy idő után, már magától mentek.

Végezetül, bár még mindig nem 100%-os a végeredmény, magammal úgy sikerült megbarátkoznom, hogy elkezdtem leírni a jó tulajdonságaim, hogy miben vagyok ügyes, milyen nehéz helyzeteket tudtam remekül megoldani. Ezeket eleinte naponta, végül ritkábban olvastam, és tényleg segített.