Milyen gyakran mondjàtok el vagy mutatjàtok az embereknek ha valami bànt benneteket vagy lelkileg fàj?

Ez az adott személytől függ.

Ha tudom, hogy lexarja és nem szeret engem, akkor minek is mondanám el neki?! Nem fogja meghatni....

Soha nem mondtam el a legmélyebb fájdalmaimat senkinek.

Ennek az lett az eredménye, h bezárkóztam és egyedül maradtam.

Így utólagos bölcsességgel azt tudom ajánlani, h beszéljétek ki minden bajotokat. Mindegy kivel. Szülő, testvér, barát, párkapcsolat. Ha nincs semmi keress egy pszichológust, vagy ha hívő vagy, akkor papot. Lényeg, h ne maradjon semmi rossz kimondatlanul, mert annak nagyon sötét következményei lehetnek.

Ez egy érdekes kérdés. Ha tudom hogy normális a másik fél, csak mondjuk más módon hülye pl nem tudja hogy adott dologgal fájdalmat okoz, akkor próbálom vele értelmes emberek módjára lekommunikálni. A fejlődés és javulás reményében, főleg ha alapból jóindulatú is, csak hibázott épp.

Ellenben ha egy szadista és játszmázó idióta, akkor dehogy mutatom ki, sőt épp ellenkezőleg. Viszont ha ilyen derülne ki, akkor onnantól semmi okom a közelében maradni, nagyon hamar zárom rövidre őt is és a helyzetet is. Csak sajnos a legtöbb ilyen ember elég ügyesen el tudja színészkedni az ellenkezőjét, mindenféle érzelmi manipulációkat bevetve. Szóval nem árt résen lenni, hogy ki barát és ki ellenség.

Illetve van a harmadik akit nem érdekli, őket nyilván én sem fárasztom ilyenekkel, csak haladok tovább. Annyi hogy az ő jólétük cserébe engem is teljes mértékben hidegen hagy.