Általában miért az üres életű emberek gondolnak vissza nosztalgiával a sorkatonai szolgálatukra?
Van az állításodra hivatalos forrásod is, miszerint ez az üres életű emberekre jellemző?
Én sepciel nem voltam katona, és nem is vágytam oda, de nagyon sok barátom volt akkoriban, akik sokat meséltek. Egyik sem volt üres életű, sosem unatkoztunk együtt, és a közös időt sem pl. telefonbuzerálással töltöttük el.
A saját tapasztalatom inkább az, hogy az igazi üres életű emberek azok, akik itt teszegetnek fel általánosító kérdéseket vasárnap délutánonként, mert az élertben nincsenek barátaik.
Ez hülyeség.
Apám egyáltalán nem üres életű, jól elvolt a seregben is.
Viszont tényleg vannak olyan emberek, akik semmire nem vitték és emiatt ezen merengenek 😁
"Még az is lehet, hogy egyeseknek tényleg szép élmény volt."
Biztos hogy nem. Ne tegyünk önbecsapást.
Nahát hármas, most kellett tőled megtudnom, hogy ezen az oldalon nem lehet kérdéseket feltenni, csak amik neked tetszenek. Hú de okos ember lehetsz.
"Nahát hármas, most kellett tőled megtudnom, hogy ezen az oldalon nem lehet kérdéseket feltenni, csak amik neked tetszenek. Hú de okos ember lehetsz."
Nahát kérdező, most fedted fel, mennyire nem érteni magyar.
Nincs olyan, hogy nekem tetszik a kérdés, vagy nem, esetleg ezt abból a primitív világnézetedből vezetted le, hogy neked tetszenek, vagy nem tetszenek a válaszok.
Engem abszolút hidegen hagynak a bugyuta kérdéseid, csak következtetést volntam le, hogy milyen személyiségű és életű emberek tesznek fel általánosító állító kérdést, aminek a világon semmi értelme, mert nem akarnak valóban semmit megtudni, csak a többiekre rá akarják tukmálni a saját egysíkú gondolkodásmódjukat, és emellett valamiféle együttérzést várnak el.
Amikor ezt nem kapják ameg, akkor meg egyből frusztráltak lesznek, elkezdenek feleselni, beszólni, alaptalanul a saját fantazmagóriájuk
alapján sértegetni.
További szép undok besavanyodott egyedüli vaárnap délutánt, és véres-gennyes jóétvágyat a vacsorádhoz, kedves kérdező. :)
Remélem azért hétfőre kimosod!
"következtetést volntam le, hogy milyen személyiségű és életű emberek tesznek fel általánosító állító kérdést, aminek a világon semmi értelme"
Van itt több ilyen kérdés is, gondolom mindegyik alá beírod ezt a csodálatos okfejtésedet, hogy egy kérdésből le tudod vonni azt a következtetést, hogy ki milyen ember. Sőt nagy bölcsen hozzá is teszed, hogy aki ilyen értelmetlenséget ír ki, az csakis besavanyodott, üres életű ember lehet, akinek nincsenek barátai. Hát az esetemben jól mellélőttél mindegyikkel. Szóval nem tudom ki általánosít meg személyeskedik, ha én igen, te legalább ugyanúgy. Úgyhogy semmi okod kioktatni. Inkább hallgasd tovább barátaid izgalmas katonasztorijait, lehet sajnálod is, hogy neked ez kimaradt az életedből. Mi valahogy nem ezekről sóvárgunk a haverokkal, éljük az életünket.
Én azért kulturált módon köszönök el, ha már ez neked nem sikerült, legyen szép estéd és nagyon mélyen bocsánatot kérek tőled, hogy így felb.sztalak ezzel az értelmetlen kérdéssel, amely állítás szerinted. Azért remélem nem kellett mentőt hívnod miatta.
Lám lám lám...
Amikor te csinálod, akkor nem általánosítás, ha én akkor egyből az.
"Van itt több ilyen kérdés is, gondolom mindegyik alá beírod ezt a csodálatos okfejtésedet,"
Ha nem lennének barátaim, lehet itt ülnék és lesném, kinek írhatom le.
"Szóval nem tudom ki általánosít meg személyeskedik, ha én igen, te legalább ugyanúgy."
Te általánosítottál alaptalanul, mivel nem ismert mindenkit, akiről állítod, hogy eseménytelen az élete. Én csak levontam a következtetést az irományod alapján, ez nem általánosítás, hanem elemzés.
De legyen jó napod, legyen igazad, általánosítok. Ezt veheted egy görbe tükörnek, amit eléd tartok.
" lehet sajnálod is, hogy neked ez kimaradt az életedből."
Én döntésem volt, így ez marhaság.
"ezzel az értelmetlen kérdéssel, amely állítás szerinted."
Az állítást csak más hozta szóba, én csak egyetértek vele.
Egyébként mint mondtam, hidegen hagy, így nem is baxhatott fel.
"Azért remélem nem kellett mentőt hívnod miatta."
Ez hogy jutott eszedbe? Neked kellett hogy hozzák a muszájdzskit, mert valaki nem osztotta a véleményed?
Ez nem csak a katonassággal van így.
A magyar társadalom tele van frusztrált, semmihez nem értő idősebb emberrel, akik nem tudnak mit kezdeni a mai világgal, ezért folyamatosan nosztalgiáznak meg nyafognak, hogy "mai fiatalok, bezzeg mi még". Régen talál még voltak, akkor még élményeket is szereztek, manapság meg semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!