Hogy birkóztok meg azzal, ha úgy érzitek, semmi nem “elég jó”, amit tesztek?

Nagyon magas a teljesítménykényszerem, de sose érzem azt, hogy elég jó lennék.

Kiskoromtól kezdve keményen tanultam, a legjobb iskolákba sikerült bejutnom, és versenyszerűen sportoltam, amiből sok eredményem született, de emiatt (és egyéb magánéleti okok miatt) annyit szorongtam is, hogy hamar kiégtem, mindenféle egészségügyi és lelki problémám lett, amik miatt évekig kb. “túlélő üzemmódban” küszködtem.

Azóta nem panaszkodom, mert önerőből sikerült “visszakapaszkodnom”, azóta felvettek az álomszakomra, ahova nagyon nehéz bejutni, és abból is a legjobb egyetemre. De így is bennem van, hogy le vagyok maradva, mert mások már lediplomáztak, megkezdték a karrierjüket, ráadásul mivel hosszú a képzésem, én még jó ideig nem is végzek.

Gimiben mindenki erős tanuló volt és ambiciózus, szinte mindenkiből mérnök, orvos vagy jogász lett (csupa 5-össel), így ilyen közegben nem meglepő, ha az ember nem kiemelkedő - ami persze nem baj, de rendszeresen megkapom, hogy ezekhez a szakokhoz képest minden más sétagalopp, büfészak és felesleges, és sose lesz “elismert”. Ezekkel amúgy nem értek egyet, mert az én szakom se a könnyűek közé tartozik, és teljes mértékben hasznosnak tartom, imádom is, de bennem van, hogy ennél sokkal többet is tanulhatnék/szenvedhetnék, és “túl lazára” veszem. A saját szakomon szintén kiemelkedő eredményű hallgatók vannak, akik mellett ugyanúgy stresszelek ezen - a tanulmányi ösztöndíjam ellenére is úgy érzem, csak “véletlenül” sikerült jó jegyeket szereznem, és mások amúgy sokkal okosabbak, sokkal több versenyre/kutatásra járnak stb., és ehhez képest sehol nem vagyok, semmi extrát nem tudok felmutatni.

A sportban is rengeteget dolgozom, vannak eredményeim, de mindig lesznek, akik sokkal fiatalabbak és ügyesebbek, több edzésre járnak stb. Így minél jobban próbálkozom, annál inkább azt érzem, hogy semmi értelme.

A családi és párkapcsolati életem egyébként kuka, szóval emiatt fókuszálok ennyire az életem többi részére, úgyhogy még jobban zavar, hogy abban se vagyok elég “sikeres”.