Ha van belső frusztrációtok, ti hogyan birkóztok meg vele?

Üdv, 25 éves fiatal felnőtt vagyok. A kérdésem igazából egy elég szubjektív témát tagol, hisz mindenkit másmilyen folyamatok érnek, de valahol mindenkinek van mindenkivel egy közös halmaza, úgy gondolom.

Az utóbbi időben elég sok frusztrációt nyelek el, ez a munkahelyemtől független. Inkább valamilyen csalódottságot érzek az emberi természetben. Ezt alább ki is fejtem.

Történetesen kb 13 éves koromtól kezdtem az emberi kapcsolatokban való hitemet elveszíteni, ekkor váltak el a szüleim, amit akkoriban nem is nagyon tartottam egy hű de nagy dolognak, hisz van ilyen. Ettől függetlenül én jól éreztem magam általában, csak az hozott le az életről, mikor a szüleim nekem mesélték el az őket ért sérelmeket. Ezzel nem igazán tudtam mit kezdeni, hisz gyerek voltam, nem voltam abban a pozícióban, hogy ezt velem kelljen megbeszélniük. Sőt, utólag visszagondolva ez mindkét féltől elég unfair húzás volt. Ezután talán a középiskola az, amit érdemes kiemelnem, ahol eleinte mindenki görcsösen be akart illeszkedni. Nyilván egy csapat 14-15 éves a megfelelő EQ hiányában kénytelen más eszközhöz folyamodni, mint a gyengébbeknek tűnőt közösen elnyomni. Ez történt velem is, csupán azért, mert én mertem haverkodni egy kissé autistának tűnő sráccal. Mindketten céltáblák lettünk. Sokat nem foglalkoztatott az egész, kb fél év elteltével rájöttek, hogy csak simán nem érdekel a dolog, ezután kezdtek el valamiért tisztelni. Meg gondolom az is számított valamit, hogy elkezdtem a saját izlesem szerint öltözködni, ami aféle "glow up" lehetett mai kifejezéssel. Ekkor volt az a pont, amikor rájöttem, hogy az emberi természet elég kiszámíthatatlan... a gyengébbet - vagy az annak tűnőt - csak abban az esetben nem zárja ki magából a közösség, ha a saját pozíciójukat nem érzik veszélyeztetve, máskülönben gondolkodás nélkül eltiporják őket, ha éppen úgy érzik, hogy azt kell tenniük. Gondolom ez valami őskorból ösztönszerűen berögzült habitusa lehet az embereknek. Ezek mellett amúgy a tipikus középsulis hülyeségek mentek... Ki kivel van együtt, ki kit csalt meg milyen buliban, stb. Gondoltam ez a fertő-korszak majd elmúlik mindenkinek olyan 20-on túl, de tévedtem. A mai napig látok más korombelieket, sőt idősebbeket is, akik képtelenek egy hosszútávú normális, pusztán emberinek nevezhető kapcsolatra is. Az egyik főnököm pl nemrég lépett ki egy kb 8 éves kapcsolatából, kapásból osszeszedett egy nála 7 évvel fiatalabb nőt, akit kapasból teherbe ejtett. Az exének az új pasiját meg kb minden héten látja a volt nőjével, mert az is csakhamar továbblépett. Ezt így hogy? Nem érzik, hogy talán egy kicsit hagyniuk kellene valamennyi időt arra, hogy átgondolják, hogy mit is akarnak valójában? Nem török pálcát a fejük fölött, mert az ő dolguk, de azt gondolom, hogy ahhoz hogy jó döntéseket hozzunk, ahhoz kell idő, hogy mérlegeljünk, hogy valóban a megfelelő embertől kapom-e meg azt, amire vágyok.

Több barátom is panaszkodott már az ilyen dolgokkal kapcsolatban. Az egyiket otthagyta a barátnője valaki másért, pedig a srác megadott neki mindent. Sőt, én is jártam már így, meg fordítva is. Pont azokat vonzzom be, akiket figyelmen kívül hagyok, ha pedig egy picit is érzi a nő, hogy nyitott vagyok felé, akkor már opcióként kezel. Egy másik barátom pl visszafogadta a volt barátnőjét, miután a csaj otthagyta, és kapasból összeköltözött valami másik férfival, de elég rövid volt a dolog, kb egy hónapig bírták együtt. Ezt sem értem teljesen, hogy a barátom hogyan tudta ennyire lenyelni neki ezt, hisz egyértelműen a csaj - ha rá is jött, hogy hibázott -, nem fogja hirtelen elkezdeni valóban szeretni őt. A dolgokat tetézi az, hogy kisvárosban élek (kb 8000 fő), ahol mindenki tud mindent, meg mindenki kamatyol mindenkivel. Kb az egész egy nagy beltenyészet, esküszöm. Próbáltam már innen elköltözni, de elég drága az albérlet mindenhol, így nem sok pénzem - és időm - jutna kihasználni egy nagyobb város adta lehetőségeket.

Ti az ilyen jellegű jelenségeket, amik morálisan rengetik meg a hitetek, hogyan kezelitek? Én igyekszem figyelmen kívül hagyni, de egyre inkább érzem úgy, hogy nem megy..